Fülöp, Edinburgh hercegéről, Erzsébet királynő férjéről, halála kapcsán sok cikket, visszaemlékezést olvashatunk napjainkban. A hosszú életű herceg sok jó tulajdonsága mellett a lovak szerelmese volt. Aki ismeri életútját tudja, hogy szenvedélyes fogathajtó volt, a Nemzetközi Lovasszövetség elnöki tisztét is betöltötte. Több világbajnokságon is elindult, sőt Magyarországra is több alkalommal ellátogatott. Így rajthoz állt, mint Nagy-Britannia királynőjének férje 1978-ban Kecskeméten, és Szilvásváradon több alkalommal is /a kecskeméti versenyen kisgyermekként messziről láthattam a herceget/. Fülöp herceg kedvelte hazánkat, nagyra tartotta nemzetünk lovaskultúráját, az itt élők lószeretetét.

 

Szerző: Szikszai Zsuzsanna

Városunkban, Makón nem fordult meg soha, de mégis kapcsolatba került a Maros-menti településsel. Méghozzá egy bognármester révén, akitől nagyatádi kocsit vásárolt. Kicsit hihetetlennek tűnik, hogy Fülöp hercegnek egy makói bognármester munkája tetszett meg, s ezt szállították a Buckingham palota kocsiszínjébe, ahol mind a mai napig megtalálható.

Ezen érdekes eset megírásával szeretnék megemlékezni a hercegről, és szeretném felidézni a makói bognármester, Kiss István alakját, személyiségét, munkáját, és bemutatni az általa készített nagyatádert is.

A makói bognár és kocsikészítőkről sok információt, adatot olvashatunk a Makói monográfia oldalain. Megtudhatjuk hányan működtek a múlt század derekán, milyen szerszámokat, eszközöket használtak a műhelyeikben, és kiknek készítették a kocsikat. A 20. század utolsó évtizedeiben szemtanúi voltunk a paraszti társadalomban bekövetkezett életmódváltozásnak, az állattartás csökkenésének, ami több régi mesterség, szakma eltűnéséhez vezetett. Így történt a bognár szakmával is. Még a 80-as években egy-egy működött, készített kocsikat, de mára már kiöregedtek, vagy már elhunytak ezen mesteremberek. A makói bognárság szellemi és tárgyi emlékei bekerültek a múzeumba, itt őrizzük a kiállítótereinkben, és gyűjteményeinkben.  A szabadtéri néprajzi állandó kiállításunkban Farkas Pál kovácsmester és Bagosi Sándor bognármester műhelyét tekinthetik meg a látogatóink.

 

 

De milyen kocsi az a nagyatáder?

A „Nagyatáder” elnevezés Móra Ferenctől származik, ő illette ezzel a névvel a Nagyatádi kocsikat, melyek létrejötte Makóhoz kötődik. 1923. május 15-én Nagyatádi Szabó István (1863–1924) földművelési miniszter városunkba látogatott. A méntelep udvarán a tájfajta apaállatok megszemlélése alkalmával a körülötte csoportosult gazdáknak észrevételezte, hogy csudaszép fogatokat lát Makón. Az egyik gazdálkodó erre megjegyezte: „Nagyatádi kocsinak nevezték el ezeket a kocsikat a nem kisgazdák, Kegyelmes Uram! Mert, azt mondják, Kegyelmes Uram minisztersége segített ahhoz, hogy ilyen szép kocsikat szerezhettünk. A miniszter mosolygott, majd derülten így szólt: „Nem baj, ezért is vállalom a felelősséget, mert ne feledjék, hogy amikor a kisgazda egy szép kocsit tud csináltatni és csináltat is, akkor munkát is ad és bizonyos illő hasznot az iparosnak és kereskedőnek, aki ezt csinálja és árulja.”

Makón emlékezet óta kocsikészítők, bognárok, kerékgyártók készítettek kocsikat a gazdáknak és a hagymakertészeknek is. Híres bognár dinasztiákról olvashatunk a Makó néprajza köteteben.

A nagyatádi kocsi a kasos (körül-kasos), majd a bordás kocsi továbbfejlesztése volt, amelynek szekrényére a vásárhelyi Nagy Margit szerint: „faberakással bordázott fonás” volt jellemző. Ennek a kocsifajtának fejlődési szakaszai: cséza, bordázott fonású kocsi, faberakásos bordás kocsi, majd a nagyatádi kocsi.

A nagyatádi kocsi féderes, zárt rendszerű kocsi volt. Négy bőrüléssel készült: kettő elöl, kettő hátul. A hátsó ülést ki lehetett szerelni, ha kellett a hely valami szállítására. Az üléseket rögzítették, különben kanyarban kibillent volna. A nagyatádi kocsit nem minden bognár tudta elkészíteni, csak az, akinek volt megfelelő fája. A zárt karosszériára a vasalást a kovács tette rá. Kerekei kétsorküllősek voltak; egyik küllő kijjebb, a másik beljebb állt. Így jobban mutatott a kerék. A kaszlin a kovács olajos kéznyomának nem volt szabad látszania. Amikor rászerelték a vasalást, citlinggel – acél lappal – megkaparták. Ezután került a fényezőhöz. Akkor még nem volt sárga flóder; a betéteket zöldre, a rámát feketére festették. Volt, aki megjegyezte: „gyün a gyászkocsi”. Ezt fölváltotta a barna betétes, okkersárga rámás változat. A vasalás fekete volt.

A nagyatádi kocsikat az 1920-as években kezdték gyártani. Ez lett akkor a prádés kocsi. Csak a jobbmódúak használták, ezzel jártak a piacra. Vitték a tojást, csirkét, kappant, pulykát, kacsát, hízott libát. Olykor őrletni is evvel mentek; a hátsó ülést kiszerelve néhány zsák gabona elfért rajta. Lakodalomba és búcsúkra, rokonlátogatásokra is ezzel jártak. A lakodalmas násznép a 80-as évek végéig így vonult végig városunkban, de a környező településeken is. Néhány év múltán a személyautó kiszorította a nagyatádi kocsit az útjainkról. Manapság fogathajtók használják, és néhány falunapi rendezvényen láthatunk még néhány példányt belőle.

Kiss István makói bognármester 1978-ig készítette feleségével együtt a nagyatádereket. Az egész országban ismerték Kiss István nevét és munkáinak minőségét. Évente általában egy vagy két kocsit tudtak elkészíteni, s ezek közül többet is Amerikába, Németországba, Franciaországba, Angilába szállítottak. A bognármesterek azonban egy mezőgazdasággal foglalkozó vidéken nemcsak a kocsi készítéssel foglalatoskodtak, más kisebb famunkákat is elvállaltak. Mezőgazdasági eszközök nyelét, parkettát is készítettek, és természetesen kocsi vagy épp szekérjavítást is elvállaltak.

 

 

Kiss István 1931. május 10-én született egy makói parasztcsaládban. Szülei Raffai Rozália és Kis István. Elemi iskolái elvégzése után ipari iskolába jelentkezett, a jelenleg Galamb József nevét viselő Szakiskolába. Inasként az Almási utca végén működő bognár-kovácsműhelyben tanulta meg a szakma fortélyait.

Családalapítás után a Bánát utcában vettek egy házat, melynek udvarán alakították ki a bognár műhelyt feleségével. Segédet, inast sosem alkalmaztak, minden munkát ketten végeztek el. A kocsikat bükk-, tölgy-, és kőrisfából készítették. Az elkészített kocsikat országos vásárokon adták el, de volt olyan eset is, amikor egy kocsik exportálásával foglalkozó cég, ún. KTV vitte el tőlük.

Fülöp herceggel egy Budapest melletti vásáron találkoztak. Ők akkor nem is nagyon figyelték, hogy ki is nézegeti az eladó kocsijukat. Pista bácsi felesége, Erzsike így mesélte el a történteket:

„-  Jön oda két férfi. Kérdeztek milyen kocsi, majd felültek rá alaposan megnézték. Felmentek a kocsira, kipróbálták. És mindjárt szaladt is be a KTV-hez az asszonyhoz, mert két hölgy volt ott, és az egyik a mieinket ezt intézte a másik nő meg a Füzesgyarmati kocsikat intézte. Egyszer jön ki a hölgy és azt mondja: Elkelt a kocsi. Kérdezte a férjemtől „Tudja-e ki vette meg?”. Azt mondja a férjem nem. „Hát a Fülöp herceg.”

Pista bácsi idős korára elvesztette a szeme világát, de a munkakedvét nem. Citerákat készített a kocsikról megmaradt fahulladékokból, ebben a munkában is a felesége támogatta, segítette. Néhány darabot a festett citerákból itt őrzünk a múzeumunk gyűjteményében.

Makó városa oly sok mindenről híres, a vöröshagyma termesztéséről, a híres szülöttjeiről, a gyógyfürdőjéről, és még sorolhatnám tovább. Mindezek mellett úgy gondolom, Kiss István, egykor élt bognármesterünk nevét sem szabadna elfelednünk. Egyszerű, becsületes iparosember volt, aki a szakmáját magas szinten művelte. Ezáltal hírnevet szerzett a makói bognároknak és természetesen szülővárosának is. Az általa készített kocsik hirdetik világszerte, így Fülöp herceg udvarában is a magyar iparosok szakértelmét.

 

 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest