A DK országos tanácsának tagja a vásárhelyi polgármesterrel szemben úgy véli, nincs olyan korrupció, amit „rá kellene hagyni”, és Márki-Zay Péter úgy kritizálja az ellenzéki pártokat, hogy közben a szekerükön utazva akar előrébb jutni.

Hódmezővásárhely polgármestere hosszú interjút adott Gulyás Mártonnak, erre reagált a makói képviselő ma reggeli posztjában. A beszélgetésben rengeteg témát említettek, a Márki-Zay Péter által adott válaszok közül pedig több is kiverte a biztosítékot nála.

A vásárhelyi polgármester többek között zavaros eszmefuttatásban igyekezett különbséget tenni a műsorban korrupció és korrupció között, posztjában Mucsi Tamás ettől a hozzáállástól élesen elhatárolódik, mint írja, szerinte: „nincs olyan korrupció, amit rá kellene hagyni”

– Hát apám, tegnap majdnem egyszerre fulladtunk meg a Partizán műsorvezetőjével, mikor a FÜGGETLEN CIVIL Márki-Zay Péter FÜGGETLEN CIVIL értékrendjéből kibukott, hogy FÜGGETLEN CIVILKÉNT felülne az esélytelen pártok szekerére, hogy FÜGGETLEN CIVIL értékrendjének érvényt szerezzen. – bírálja közösségi oldalán a képviselő a vásárhelyi polgármester képmutatását.

Mucsi Tamás egyúttal arra is rámutat posztjában, hogy „amikor Vásárhely polgármestere kezet fogni járt amerikai kampányrendezvényekre, ő itthon harcoltam a rendszer ellen”.

Hozzáteszi: végigküzdötte a FÜGGETLEN CIVIL közel egy órás mesedélutánját, de azon túl, hogy összefogna a nyomokban még árulókat tartalmazó ellenzékkel, a vízióiról sokat nem tudhattak meg.

 

 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest