Térség

Szél István: idén is minden segítséget megadunk Csongrád-Csanád megye gazdálkodóinak

Idén április 7-től május 17-ig adhatóak be szankciómentesen az egységes kérelmek. Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Csongrád-Csanád Megyei Igazgatóságának elnöke felkészült arra, hogy a tavalyihoz hasonló rendkívüli helyzetben folyamatosan a tagjaik rendelkezésére álljanak. 2020-ban ez sikerült, hiszen a megyék közül Csongrád-Csanád végzett az első helyen a kamara segítségével beadott kérelmek arányát illetően, ez pontosan 76,9 %-ot jelentett. A megyei kamarai elnök emellett kitért az Országos Jégkármérséklő Rendszer eredményességére, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a megyei kamara illetékességi területén 2015-ben 3.130, tavaly pedig 1.682 hektár volt érintett. Mindez annak köszönhető, hogy a védelem Európában egyedülállóan csak hazánkban országos lefedettségű – emelte ki Szél István közösségi oldalán közzétett interjújában.

Április 7-től adhatók be az egységes kérelmek. Ezzel kapcsolatban melyek a legfontosabb tudnivalók és hogyan áll ezen a téren Csongrád-Csanád megye?

Szél István: 2020-ban 12.727 darab egységes kérelmet adtak be, ebből 9.788 esetben közreműködtünk a kamara szakembereivel, illetve falugazdászaival. Ez kiemelkedően magas adat, s ebből a szempontból az országos első helyet jelenti számunkra. Az állatalapú kérelmek tekintetében szintén az országos átlagot meghaladó mértékben tudtunk segíteni. Tagjaik idén is ilyen intenzitású szakértői támogatásra számíthatnak! Fontos tudni, hogy az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási határideje 2021. május 17. A június 9-ét követően benyújtott egységes kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül visszautasítják. Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár (MÁK) online felületén, a https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/e-ugyintezes oldalon lehet benyújtani. A megye gazdálkodói mindenképpen kattintsanak rá a kamaránk internetes felületére, ahol megkereshetik az illetékes falugazdászukat, akik segíteni fognak a hozzájuk fordulóknak. Erre jelenleg a +36-80/900-365 szám vagy az ugyfelszolgalat@nak.hu e-mail cím az alkalmas. Ezen felül lekérdezhetik majd a lakóhelyükhöz legközelebbi falugazdászok elérhetőségeit is ¬– a NAK portálján várhatóan az egységeskérelem-beadási időszakkal egyidejűleg induló falugazdász-keresőt is indítunk. A kérelembeadás során egyébként 44 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. Változás az előző évhez képest, hogy idén már nem az egységes kérelem keretein belül kell a karácsonyfaültetvény-támogatást igényelni, hanem az erre kialakított új, elektronikus felületen, április 15-30. között.

Április 15-én indul a jégkár elleni védekezés időszaka. Ebben miként állunk országos és megyei szinten?

Szél István: Az Országos Jégkármérséklő Rendszer (OJR) kapcsán nagy jelentősége van annak, hogy az OJR Európában csak Magyarországon teljes lefedettségű. Így a hazai biztosítók a 2017-es 6,3 helyett 3,7 milliárd forintot fizettek ki ebben a vonatkozásban 2018-2019-ben, a kárt szenvedett terület pedig 71.268 helyett 32.189 hektár volt. Ez a tendencia Csongrád-Csanád megyére is igaz: 2015-ben 3.130, tavaly 1.682 hektár volt jégkárral érintett. Aláhúznám azt is, hogy a rendszer – melyet kamaránk működtet – nem csak az agráriumot, hanem a lakosság ingatlanjait, ingóságait is védi, fenntartása nem igényel plusz gazdálkodói befizetést, miközben a jégkárok csökkennek. A leginkább beszédes adat az, hogy míg 2015-2017 között – a rendszer indulása előtt – 84% volt a jégkár aránya a zivatarkárokon belül, a védekezéssel érintett 2018-2020 közötti időszakban csupán 47%. Sokan kérdezték már tőlem az OJR technikai működését: a rendszer összesen 986 darab talajgenerátorból áll. Az Országos Meteorológiai Szolgálat által megküldött riasztás alapján kapcsolnak be az automata generátorok, illetve kapcsolják be a manuálisakat a generátorkezelők. Akit további részletek is érdekelnek, az látogasson el a http://www.nak.hu/szolgaltatasok/jeger oldalra.

 

Forrás: Facebook / Szél István Hivatalos Oldala