Parkoló épül a Fűrész utcán

Lakossági kérés volt Székely Ildikó körzetében, amit Mágori András Városgazdálkodási Tanácsok és a polgármester is támogatott.

Mit tegyünk, ha a csomagküldő szolgálatok nevében érkezik SMS?

És nem is rendeltünk semmiféle csomagot? Kiberbűnözők így próbálnak személyes adatokat megszerezni, akár a netbank-applikációban tárolt adatokhoz hozzáférni. Az eddig beszerzett információk alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást rendelt el információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozás során a KR NNI az érintett telefonokra […]

Felgyújtotta a templomot – egy hét alatt kiderítették ki is volt a tettes

Az illetékes ügyészség indítványt tett annak a 28 éves férfinak a letartóztatására, betörte a templomkaput, majd éghető anyagot locsolt a padokra, s azt meggyújtotta. Két és félmilliós kárt okozott. A megalapozott gyanú szerint  március 15-én, 20 órakor egy gödöllői görög katolikus templom ajtaját Cs. Róbert előbb egy baltával betörte, majd berúgta, majd bement és olajat […]

Börtönben marad a vitáját csontozókéssel rendező hentes

A hentest rendre intették, miután hangosan méltatlankodott, mert a kocsmában nem szolgálták ki. Erre gyomortájékon szúrta a pultosnő élettársát A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a letartóztatást fenntartó határozat helybenhagyását annak a szarvasi férfinak az ügyében, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt a Békés Megyei Főügyészség emelt vádat. Az elkövető 2019 nyarán, ittasan, a kocsmai nézeteltérését […]

Rajzokon a tűzoltók – Indul a 2021-es alkotói pályázat

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben, immáron nyolcadik alkalommal hirdeti meg az alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak. A képen a tavalyi egyik első helyezett, Répási Luca rajza. Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén olyan alkotásokat vár, amelyeken az óvodások és az iskolások megmutatják, hogyan látják ők a tűzmegelőzést és a tűzvédelmet, a […]

Kiszombornál, Makón és Csanádpalotánál is fogtak határsértőket

Huszonnégy óra alatt összesen 57-en próbálkoztak. Még Hódmezővásárhelyen is fogtak el közülük. A járőrök március 23-án 5 óra 30 perc é 17 óra 30 perc között 10 esetben, összesen 33 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Röszke, Hódmezővásárhely, Mórahalom, Szeged, Kübekháza és Kiszombor közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok marokkói, líbiai, algériai, jemeni, afgán, illetve szír állampolgárnak […]

Megfektették a földeáki hidroglóbuszt – látványos videóval

Sorra döntik le az immár használaton kívüli régi hidroglóbuszokat a Makó környéki kistelepüléseken. Ma reggel a földeákit vitték földre az ezzel foglalkozó szakemberek. Hidroglóbuszokat döntögetnek mostanában a Makó környéki kistelepüléseken. Nemrégiben a magyarcsanádival kezdték, ahonnét egy nappal korábban leemelték a gólyafészket is, majd jött a Kojak nyalóka színére festett pitvarosi, ma reggel pedig a földeákira […]

Élőben közvetítik a Földeákért kitüntető címet kapott szerzetes temetését

Temesvári Károly Benedek atya pálos szerzetest, aki 2019-ben kapta meg a Földeákért kitüntető címet, ma temetik a pálosszentkúti kegyhelyen. A gyászmise délben kezdődik, melyet élőben fognak közvetíteni a youtube-on. A gyászszertartás itt lesz látható:   Temesvári Károly Benedek pálos szerzetes 77. életévében március 9-én, türelemmel viselt betegség után, szentségekkel megerősítve, csendesen hunyt el. Az atya […]

NOE: Egyedülálló a hazai családpolitika

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a Magyar Nemzetnek beszélt a kormány támogatásairól, a válságkezelésről és a családi pótlék emelésének kérdéséről is.

Jó reggelt, Makó!

Népszerű a könyvtár az Iskolai Közösségi Szolgálatot teljesítő diákok körében, második helyen végeztek a makói sakkozók.