Térség Top

Már a nyílászárókat építik be a földeáki sportcsarnokba

A kivitelezők megkezdték a földeáki sportcsarnok nyílászárói beépítését. Először az ablakok kerülnek a helyükre. A makói járás legnagyobb beruházását olvasóink kérésére követjük rendszeresen.

Ezek közül minden negyedik lesz nyitható egy automata nyitószerkezettel. Egyébként nem érné el ezeket senki a magasban, csak egy igencsak óriás létra segítségével.

A munkálatokkal egyébként jól halad a kivitelező vásárhelyi cég, melynek tavaly szeptembertől számítva négyszáz napja van arra, hogy kulcsrakészen átadja az épületet leendő használóinak, azaz valamennyi földeákinak.

A készülő csarnok, mely majd a kötelező iskolai testnevelés mellett a közösségi rendezvényeknek is helyt ad, napról napról jobban mutatja meg a Gagarin utca felé járóknak, hogy milyen is lesz. Még azoknak is okoznak az építkezés részletei meglepetést, akik a látványterv alapján jól el tudják képzelni. A tetőre egyébként már vagy két hete rákerült a párazáró fólia, feltették a hosszanti és a keresztgerendákat is. Kész a habhőszigetelést és a cseréplécezés is.

navigate_before
navigate_next

Fotó: Földeák Község Hivatalos Oldala/Facebook

Már a tavaly szeptember 9-i alapkőletétel előtt is végeztek földmunkát a leendő épület helyén. Az alapkövet egyébként Lázár János országgyűlési képviselő, Hajnal Gábor polgármester, Juhász Roland, az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tette le a Návay Lajos Általános Iskola udvarán.

Ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, Návay Lajos Általános Iskola udvara Gagarin utca felőli szélén épül a földeáki sportcsarnok, mely építési engedélyre benyújtott terveit tavaly augusztusban kapta meg az önkormányzat. A sportcsarnok építése több, mint két évet csúszott eddig. A csúszás oka, hogy az eredeti kormányhatározat szerint nem a község által kért és az iskolai gyermeklétszám által indokolt „C” típusú, 20×40 méteres küzdőtérrel rendelkező sportcsarnok, hanem egy kisebb épült volna meg.

A község vezetése – Lázár János országgyűlési képviselő hathatós támogatásával – végül elérte, hogy a kormány új, a földeákiak igényének megfelelő sportcsarnok építését jelölte meg célként. Az eredeti becslések szerint költségeit másfél évvel ezelőtt 500-700 millió forint közé becsülték, végül 907 millió forintot biztosított rá a kormány. A beruházás, mely a község életében a csatornázás után a második legnagyobb, teljes egészében állami beruházásként zajlik, a helyi önkormányzat csak egyetlen, de meglehetősen jelentős dolgot biztosított hozzá, a szükséget helyszínt.

A községben élők 50 éves álmát beteljesítő épületet a tervek szerint idén kora ősszel avatják majd fel.