Térség Top

Gyerekek rajzolták a nagylaki művelődési ház tavaszi dekorációját

Kilenc nagylaki kisgyerek alkotásai díszítik egész márciusban a Dózsa György Művelődési Házat. A farsangi fánk fotókat is lehet már lájkolni.

Gáspár Roxána, Felcsuti Milán, Kabai Milán, Kiss Bence Marcell, Pálfi Amira, Pálfi Vanessza, Pap Dávid, Romanek Blanka és Romanek Tibor rajzaival díszítették fel a nagylaki Dózsa György Művelődési Házat. A gyerekek a rajzokat a helyi önkormányzat pályázatára készítették. Az önkormányzat a szükséges sablonokat is eljuttatta nekik.

A nagylaki önkormányzat a farsangi témakörrel kapcsolatos alkotásokat várta február 17-ig mindazoktól a gyerekektől akit ügyesen, szépen vagy nagy lelkesedéssel rajzolnak. Nem vártak hiába, a gyerekek nagy lelkesedéssel alkottak, színeztek, satíroztak.

– Összesen kilenc gyerkőc rajzolt, színezett a felhívásunkra, a legkisebb két és fél, míg a legnagyobb tízéves – közölte érdeklődésünkre Kolozsvári Rozália. Nagylak polgármestere hozzátette, hogy eredetileg úgy volt, hogy a beérkezett rajzokat a közintézményekre, így a községházára, az orvosi rendelőre és a Dózsa György Művelődési Házra helyezik el, de végül nem akarták elaprózni a rajzokat, így azok az utóbbit díszítik.

– A járvány miatt nincs forgalom a községházán és az orvosi rendelőnél sem, így egy helyre, a művelődési ház ajtajaira került, s márciusban ott is hagyjuk. Szép alkotásokat kaptunk, s nagyon örültünk mi és a pályázó gyerekek is – tette hozzá a polgármester.

***

Nagylakon egyébként jelenleg is fut egy másik, leginkább a sütni-főzni szerető felnőttek számra. A farsangi fánk fotópályázatra a saját készítésű fánkokat nem, de az azokról készült fényképeket legkésőbb e hónap legeslegutolsó napjáig, azaz február 28-áig várták a polgarmester@nagylak.hu email címre, de el lehetett a képeket küldeni Messenger üzenetben a község Facebook oldalán is.

A beküldött fotókat már közzé is tették Nagylak Község Facebook oldalán, s ezeket március 7-ig lehet lájkolni.

A legtöbb lájkot begyűjtő fotó készítője ajándékot kap majd jutalmul.