Térség Top

Pitvarosi cég újítja fel a pitvarosi pedagógus szolgálati lakást

A Magyar Falu Program pályázatán elnyert tizenötmillió forint értékű munkálatok a fűtési idény befejezését követően indulhatnak. Az épület teljes hőszigetelést és napelemtáblákat is kap majd.

Radó Tibor polgármester aláírta a Kossuth utcai pedagógiai szolgálati lakásfelújításával kapcsolatos vállalkozói szerződést.

– Pitvarosi cég végezheti el a munkálatokat, melyek – mivel az épületben jelenleg is bérlő lakik – majd csak a fűtési időszak letelte után kezdődhet meg – mondta érdeklődésünkre a községvezető.

A tizenötmillió forintot a pitvarosi önkormányzat a Magyar Falu Programba beadott pályázatával nyerte el, még tavaly, s az épület energetikai felújítására tavaly késő ősszel nyerték el ezt a jelentős összeget.

Ebből az összegből végzik el az épület teljes fal és tető hőszigetelését, cserélik ki az összes nyílászáróját, azaz valamennyi ajtaját és az összes ablakát. Várhatóan z épület jelenlegi fűtési módja is meglehetősen megváltozik majd, hiszen azt átgondolják. És – a jelenlegi kor követelményeinek megfelelően – napelemtáblák kerülnek az épületre. Az azokkal termelt elektromos energia révén csökken majd az épület külső áramfelhasználása.

Tavaly több, mint százmilliót pályáztak össze

A közelmúltban egyébként több alprogramban is döntöttek pályázatokról, ennek köszönhetően több mint százmillió forintot nyertek a makói járás egyes kistelepülései. Szám szerint a legtöbbet Kövegy. A Magyar Falu Program pályázataiban nemrég született döntés alapján Pitvaros összesen 15 millió forintot nyert a pedagógus szolgálati lakás fent részletezett energetikai felújítására, Maroslele 4 millió 700 ezer forintot az óvodaépület felújítására, Nagyér 46 millió forintot szintén az óvoda épülete felújítására,

Apátfalva 12 millió forintot a községháza telekommunikációs és informatikai hálózata felújítására, illetve a feladatellátáshoz szükséges eszközök megvásárlására, míg Kövegy 12 millió 6 ezer forintot a Faluház felújítására, 23 milliót a rendelőfelújítására (mely azóta már meg is kezdődött), de szintén megnyerték a temetőfelújításra, illetve a falugondnoki busz lecserélésére beadott pályázataikat.