Térség Top

A farsangról szól az apátfalvi/magyarcsanádi online előadás-sorozat

Az apátfalvi farsangi hagyományokról szólt eddig és a Bökény népe egyesület mutatkozott be, holnaptól pedig már a magyarcsanádiak szerepelnek a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program keretében az apátfalvi faluház élő Facebook közvetítésében.

Információs fórummal kezdődött nemrégiben, majd a farsangi hagyományokról és a Bökény népe Egyesületről is tartottak online beszélgetést a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program keretében az apátfalvi faluház Facebook oldalán.

– A közösségépítés és a meglévő közösségek, az identitástudat fenntartása, illetve az apátfalviak és a magyarcsanádiak lelki egészségének javítása lenne a program célja – árulta el érdeklődésünkre Vargáné Nagyfalusi Ilona, a program vezetője, aki hozzátette, hogy az első lépések után (aznap délelőtt osztották meg, hogy aznap délután lesz az élő közvetítés), immár két nappal korábban beharangozzák a programot és a kezdési időpontot.

– Jobb kedvre derülhet az, aki otthon esetleg egyedül tartózkodik ebben a nehéz, pandémiás időszakban ha csak fél órára is de bekapcsolódik a beszélgetésbe, vagy visszanézi a korábbiakat. Illetve az Apátfalváról vagy Magyarcsanádról elszármazottakat is elérjük így. Azokat akiket korábbi, a személyes találkozást igénylő, azaz az apátfalvi faluházban rendezett előadásokkal nem tudtunk megszólítani – tette hozzá.

Vargáné Nagyfalusi Ilona azt is elmondta, hogy eddig nem volt olyan felvételük, melyben valaki az apátfalvi nyelvjárásban beszélt volna, de immár van, ugyanis Csapó Jánosné Ica néni (az Apátfalvi Értéktár tagja), ugyanis így idézte fel a helyi farsangi népszokásokat, ételeket, bálakat, tánciskolákat és mindazt, hogyan is mulattak az elmúlt fél évszázad alatt a helybéliek ilyenkor, farsangkor.

A legközelebb élő közvetítés holnap, azaz pénteken délután 3 órakor kezdődik az apátfalvi faluház jelenleg 884 követővel rendelkező Facebook oldalán, melyre azért is érdemes feliratkozni, mert az élő közvetetésről szóló értesítés automatikusan megjelenik a feliratkozók képernyőjén. Pénteken a farsangi fánk készítésébe avatja be a nézőket Pénzes Ferencné, a Magyarcsanádi Nyugdíjas Klub vezetője és Horváth Istvánné, de jövő hétfőn is Magyarcsanádról jelentkeznek majd.

– Nem csak élőben, de utána is nagyon sokan megnézik a beszélgetéseket – tette hozzá Vargáné Nagyfalusi Ilona, aki hozzátette, hogy a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” pályázat Apátfalva és Magyarcsanád közös pályázata, így mindkét település népszokásai, emlékei sorra kerülnek.