Két kábítószer-kereskedőt is fogtak a vásárhelyi rendőrök
A 21 éves M. Sándor még közintézmény előtt kínálta az amfetamint, míg a 29 éves T. Péter marihuánát adott el. Több fogyasztó ellen is eljárás indult. Fotó: police.hu. A rendőrök őrizetbe vettek két helybeli férfit, akik a megalapozott gyanú szerint rendszeresen kábítószert értékesítettek  Hódmezővásárhelyen. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 21 éves M. Sándor a város több pontján – többek között egy közintézmény előtt – árult ismerőseinek amfetamin hatóanyag…
A farsangról szól az apátfalvi/magyarcsanádi online előadás-sorozat
Az apátfalvi farsangi hagyományokról szólt eddig és a Bökény népe egyesület mutatkozott be, holnaptól pedig már a magyarcsanádiak szerepelnek a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program keretében az apátfalvi faluház élő Facebook közvetítésében. Információs fórummal kezdődött nemrégiben, majd a farsangi hagyományokról és a Bökény népe Egyesületről is tartottak online beszélgetést a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program keretében az apátfalvi faluház Facebook oldalán. – A közösségépítés és a…
Orbán Viktor bejelentette a gazdaság-újraindítási akcióterv legújabb lépéseit

Orbán Viktor nemzeti konzultációt jelentett be a nyitásról, új mikrohitelt a legkisebb, bajba jutott vállalkozásoknak, és az átfogó- és vidékfejlesztési stratégiáról is beszélt, amelyet mint korábban beszámoltunk róla Lázár János ajánlott a miniszterelnöknek.

Nem tréfa: április elsején nyithat a földeáki piac
A stoptáblát már kihelyezték és a zöldséges korábbi bódéját is elbontották, már csak a lángossütő áll. A tervek szerint április elsején nyithat a földeáki termelői piac. Egy hátrányos helyzetű és megváltozott munkaképességű munkavállalónak is munkát biztosít a 195 és fél négyzetméteres új földeáki termelői piac, mely megépítésére 50 millió forint vissza nem térítendő az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése által biztosított támogatást nyert a községi önkormányzat. A kínai…
Bűnszervezetet számolt fel a NAV a Szegedi Nagybani Piacon
Kamionszámra érkezett a zöldség és gyümölcs a Szegedi Nagybani Piacra, de áfát senki nem fizetett utána. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, járőrei és információtechnológiai munkatársai felszámolták a bűnszervezetet és négy személyt őrizetbe vettek. Egy budapesti cég ügyvezetője Görögországból nagy tételben szerezte be a termékeket, majd a Szegedi Nagybani Piacon úgy hozta forgalomba, mintha azokat magyar cégektől vásárolta volna. Ezzel a módszerrel kerülte el, hogy az értékesítés után…
Kétszáznyolcvanöt határsértő próbálkozott huszonnégy óra alatt
Makónál, Kiszombornál, Csanádpalotánál, Nagylaknál és Maroslelénél is fogtak határsértőket. A kép illusztráció. Fotó: police.hu. A járőrök. február 3-án 5 óra 30 perc és február 3-án 17 óra 30 perc között 38 esetben, összesen 193 határsértőt tartóztattak fel Kübekháza, Szeged, Ferencszállás, Röszke, Maroslele, Ásotthalom, Mórahalom, Újszentiván és Kübekháza közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok szír, líbiai, palesztin, ghánai, marokkói, tunéziai, valamint afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk…