A demográfiai fordulat évtizede volt a 2010 és 2020 közötti időszak, ez idő alatt 24 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv Magyarországon, ez az adat Európában a legjobb – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a KSH pénteken közzétett népesedési adatait értékelve az MTI-nek. Novák Katalin hozzátette ugyanakkor, hogy az évek óta tartó lendület megtorpanhat a koronavírus-járvány hatására, de a kormány bízik abban, hogy ez nem tart majd sokáig.

“Büszkén kijelenthetjük, hogy az elmúlt tíz évben az Európai Unió összes tagállama közül Magyarországon emelkedett leginkább a gyermekvállalási kedv” – mondta telefonos nyilatkozatában a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin kiemelte, a pozitív demográfiai fordulatot az is alátámasztja, hogy ugyanezen idő alatt a házasságkötések száma is majdnem a duplájára emelkedett: míg 2010-ben 35 ezer pár, addig 2020-ban már 67 ezer pár kötött házasságot. Hozzátette: bízik abban, hogy a pozitív változások tartósak lesznek.

Közölte, a koronavírus-járvány következményeként a demográfiai adatok rendkívül kedvezőtlenül alakultak mindenhol a világon. Elmondta, Magyarországon nemcsak a halálozások számában tükröződik a járvány hatása, hanem – a decemberi adatok szerint – a gyermekvállalási kedvet is visszavetette. Szerinte ez azt jelzi, hogy a járvány “a fiatalok gyermekvállalással kapcsolatos terveit is újraírja”.

 

Ismertetése szerint Európa nagyon sok országában esett vissza jelentősen a születések száma. Példaként Franciaországot említette, ahol 1945 óta nem született olyan kevés gyermek, mint 2020-ban, pedig ott – mint mondta – jelentős bevándorlással is számolhatnak. Németországban, Svédországban, Lettországban is csökkent decemberben a születések száma az előző évhez képest – fűzte hozzá.

Novák Katalin közölte, Magyarországon 2020-ban az előző évinél 3 ezerrel több gyermek született (összesen 92 233), a decemberi hónap adata mégis csaknem 8 százalékos csökkenést mutat. Ez már “a járvány hatásának is tulajdonítható”, és arra lehet számítani, hogy ez a negatív hatás végigkíséri majd a későbbi hónapokat is.

Közölte, bízik abban, hogy a járvány után azok a fiatalok is bátran mernek majd a családalapítás mellett dönteni, akik ebben az időszakban nem vállalkoztak erre. Novák Katalin erre utalva a gyermekeket előre vállalóknak szóló családtámogatásokra hívta fel a figyelmet, valamint a jövőre bevezetendő személyijövedelemadó-mentességre, amely családalapítás előtt álló fiatalok életkezdését segítheti majd.

 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest