Térség Top

Online előadást tartottak Apátfalván a farsangi népszokásokról

Sikeresnek bizonyult az apátfalvi Faluház tegnapi, élő facebookos bejelentkezése, több mint negyvenen kapcsolódtak be hosszabb, rövidebb ideig a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program keretében a farsangi szokásokról tartott előadásába.

Egy ideje már zajlik a Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon program, egy uniós pályázatnak köszönhetően, de a hétfői volt az első alkalom, hogy az érdeklődők nem személyesen ültek össze, hanem a koronavírus okozta pandémiás helyzetben online tartották meg Ficsor János magyarcsanádi közösségfejlesztő a nemzetiségek, azaz a román és a románok, illetve Vargáné Nagyfalusi Ilona, a program vezetője, a magyar farsangi népszokásokat ismertető előadását.

Bár a faluház aznap reggel harangozta be, hogy kora délután élő videóban nézhetik meg az érdeklődők az előadásokat, a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés, több mint negyvenen kapcsolódtak be hosszabb-rövidebb ideig a programba. A Facebook használói számára az élő közvetítést automatikusan jelezte is a legnagyobb közösségi média, akik csak korábban követni kezdték az apátfalvi faluház Facebook oldalát.

A több mint negyven érdeklődő egyébként meglehetősen jó számot jelent, hiszen a hasonló, de személyes részvétellel járó programoknál már a huszonöt-harminc résztvevő is szép eredménynek számít.

Aki azonban ne tudta követni, mert éppen munkája vagy egyéb elfoglaltsága miatt nem volt rá ideje vagy lehetősége, az nem tudja visszanézni a közvetítést, ugyanis azt a végén nem mentették el, így örökre elveszett.

A “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program következő online előadását a tervek szerint most pénteken követi a következő, majd a jövő héten, azaz a január huszonötödikével kezdődő héten újabb kettő követi.

Ezeket azonban már nem aznap, hanem az ígéretek szerint legalább egy nappal korábban beharangozzák, az apátfalvi Faluház összesen nyolcszázhatvanhat követővel rendelkező Facebook oldalán, azaz ugyanott, ahol majd a közvetítések láthatók lesznek.