Makó

Jó reggelt, Makó!

Varga Ferenc megvárja, míg a testület dönthet a következő alpolgármester személyéről, leszedték az uniós zászlókat a közintézményekről Pitvaroson, Csanádpalotán továbbra is csak a szövegelésben vitézkedik a polgármester.

Minden vélemény fontos a számára, és az ellenzék álláspontját is tiszteletben tartja, írta közösségi oldalán Varga Ferenc, ezért a nyílt párbeszéd mellett megvárja a képviselő testület döntését a következő alpolgármester személyéről.

A magyar kultúra napja alkalmából rendhagyó ünnepi műsort mutatott be a városi televízió.

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Csanádpalotán, mindössze annyi látszik, hogy Debreczeni István ugyanolyan magas lovon ül, mint tavaly. A szájkarate megy, az érdemi munka nem nagyon.

Leszedette a közintézményekről az uniós zászlókat a pitvarosi polgármester. Radó Tibor így tiltakozik az ellen, hogy az Európai Bizottság január 14-én arról döntött, nem kezdeményez jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó javaslatcsomag alapján, hiába írta azt alá több, mint egymillió uniós polgár.

Már a laikusok számára is jól láthatóan kirajzolódik a jelenleg is épülő földeáki sportcsarnok körvonala, hiszen már a tetőszerkezettel is szépen elhaladtak a kivitelezők.