Ország-világ

Orbán Viktor: A magyaroknak nem magyarázatra van szüksége, hanem vakcinára

Magyarországnak máshonnan is kell vakcinát szereznie, ezért is tárgyal ma Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Oroszországban a vakcina ügyében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, számolt be róla a hirado.hu.

A magyar kultúrában úgy van, hogy ha elkezdünk beszélni egy problémáról, megevezzük a problémát. Nevesítjük az okokat, és próbáljuk megkeresni a megoldásokat. A brüsszeli kultúra azonban nem így működik. Az sokkal inkább a párizsi udvari kultúrát követi: előbb dicsérni kell az uniót, hogy milyen jó, hogy nélküle milyen nehéz lenne. Ez egy magyar számára frusztráló.
Azonban ez tegnap is így volt.

Ha nyers magyarsággal közöltem volna a fájó tényeket, hogy Izraelben, Nagy Britanniában már sokkal több embert oltottak be, mint az unióban, és az unióban sokkal több is a halott, akkor meg sem hallgattak volna.

Nem lehet arról beszélni, nyerseséggel, hogy miért nem lehet kiadni az Astra Zeneka vakcina engedélyét – mondta Orbán Viktor a brüsszeli tárgyalási mechanizmusokról.
 
Brüsszel megkötött szerződéseket például a Pfizerrel, amely nem úgy szállítja az oltóanyagokat, ahogyan azt a kontraktusban megígérte. A versenyhelyzet mozdítja előre a szállítást. Ameddig nem kötünk szerződést másik gyártókkal, az nem motiválja a gyártókat, hogy gyorsabban szállítsanak – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette,

bizonyos cégeknél millió számra állnak a raktárban a vakcinák, melyek Brüsszel késlekedése miatt még nem kapták meg az engedélyeket.

Ennek a hátterére nem látunk rá, de a miniszterelnök az EU-csúcson is megerősítette pozícióját: „Vakcinát, vakcinát, vakcinát”.

Azt tegnap

megtudtuk, hogy mi az oka annak, hogy lassan működik a vakcinabeszerzés.

Azonban a magyaroknak nem magyarázatra van szüksége, hanem vakcinára, Éppen ezért kell Magyarország máshonnan is kell vakcinát szereznie. Ezért is tárgyal ma Szijjártó Péter az oroszokkal a vakcina ügyében.
 

A politikai viták eltörpülnek az emberéletekkel szemben

 
Nem akarok huzakodni Brüsszellel, mert az egy politikai vita, itt viszont emberéletekről van szó. Arról, hogy vajon a tagországok jobban jártak volna, ha nem az unión keresztül szerzik be a vakcinát, hanem saját maguk intézkednek, valamint arról, hogy kit terhel a késlekedésért a felelősség, majd később vitázunk. Erre most nincs idő, majd a veszélyhelyzet után visszatérünk rá – fejtette ki.

„A magyar álláspont nagyon világos: Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret” – fogalmazott a kormányfő.

Szijjártó Péter, igazi stratéga, jó tárgyaló, így Orbán Viktor miniszterelnök abban bízik, hogy minél több vakcinát szerez majd az oroszoktól. A kínaiak azonban csak akkor adnak majd vakcinát ha megvan a sürgősségi engedély.

Elmondta,

Szerbiában már oltanak a kínai vakcinával, már vajdasági magyarok is kaptak belőle.

Hozzátette, már a magyar szakemberek vizsgálják a kínai vakcinát, a Belgrádi hatóságokkal is tárgyalnak a tapasztalatokról.

Kiemelte, addig nem tudják csökkenteni a védelmi intézkedéseket, amíg ilyen magasak a számok, és amíg nincs elég vakcina ahhoz, hogy beoltsák a társadalom nagy többségét.

„Az élet normalizálódására, az intézkedések feloldására akkor kerülhet sor, amikor befejezik az egészségügyi dolgozók, és az idősotthonok lakóinak, a hatvanöt év fölötti krónikus betegeknek, és a védelemben részt vevő személyeknek, illetve azon időseknek az oltását, akik nem szenvednek krónikus betegségben. Ekkor lehet majd lazítani a szabályokon. Eddig hamar eljutunk ha lesz vakcina” – hangsúlyozta.

 

Amíg nincs elég vakcina, nem beszélhetünk a korlátozások feloldásáról

Orbán Viktor elmondta, hogy már vannak részletkérdések a korlátozások feloldására, azonban még nincs elég vakcina, hogy ezekről beszéljenek. Mindenkit arra kért, hogy amíg nincs feloldás, fogadják el és tartsák be a korlátozásokat, amelyekkel korábban már megfékezték a járvány terjedését.

A gazdaság újraindulásával kapcsolatban kiemelte, Magyarország, mint komoly ország nem engedheti meg magának, hogy vakcinát „kérincséljen”. Mint ahogy az sem fordulhatott volna elő, hogy lélegeztetőgépért kellett tárgyalni korábban. Ezt követően Magyarországon meg is kezdődött a lélegeztetőgépek gyártása.

Ha a tudósaink professzoraink képesek kifejleszteni a vakcinát, akkor megkezdik a magyarországi gyártást.

Emiatt arra készülünk, hogy vakcinaügyekben nem leszünk még egyszer kiszolgáltatva – közölte Orbán Viktor.

A gazdaságot illetően a munkát tekinti első számú szempontnak. A magyar gazdaságvédelmi intézkedések is arra koncentrálódnak, hogy a cégeket segítve munkahelyeket védjenek meg.

 

„Válság idején nem megszorítani kell, hanem adót kell csökkenteni” – emelte ki.

A miniszterelnök kifejtette, hogy 2008-2009 idején a Gyurcsány-féle és a Bajnai-féle kormányok megszorításokat alkalmaztak, adókat emeltek és elvették a 13. havi nyugdíjat. Ez nem vált be. „A mostani kormánynak szerencséje van, mert ismeri ezt a szomorú történetet” – tette hozzá.

 

Mi a válság idején vezetjük be az eddig látott legmagasabb orvosi béremelést, az otthonteremtési programot, csökkentjük a fiatalok adóterheit, és válság idején vezetjük vissza a 13. havi nyugdíjat is.

A mi megközelítésünk az, hogy munkahelyeket kell megvédeni és családokat kell támogatni. Ez a modell nemcsak, hogy működik, de új lehetőségeket nyit meg Magyarország és a magyarok előtt.

A tegnapi uniós csúcson az is szóba került, hogy kell egy olyan igazolás, akik már védettek a vírussal szemben, könnyítést kapjanak az utazások során. Magyarországon is lesznek számukra engedmények, de ezekről még nem beszéltek a magyar parlamentben, mert itt még kevesen vannak a védettek.

A kórházi orvosok mellett a háziorvosok bérét is emelik

Megemelték a kórházban dolgozók orvosok és ápolók bérét. A mostani bér még nem fejezik ki azt a hálát, amit megérdemelőknek az orvosok, majd lassan oda is el fognak érni.

Azonban a háziorvosok tekintetében problémát jelent, hogy több olyan praxis is van, ahol nincs háziorvos. Ennek érdekben, arra ösztönzik az orvosokat, hogy vállaljanak praxisközösséget, és így fedjék le azokat a területeket, ahol jelenleg nincs háziorvos.

Azok a házorvosok, akik vállalják a parxisközösséget megkapják a kórházi dolgozók bérének 80 százalékát, akik nem társulnak, azok a mostani fizetésük és a kórházi kidolgozók bére közötti különbség harminc százalékát fogja megkapni. Hozzátette, a fogorvosok is hasonló logika mentén fogják megkapni a béremelést.

A magyar kultúra napján fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország keresztény ország

Ma van a magyar kultúra napja, a fellelhető kézirat szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte, a Himnusz műfajilag egy jeremiáda, egy olyan imádság, amelyben saját magunkat kárhoztatjuk azokért a csapásokért, amelyeket ránk mért a jóisten.

Amiben vagyunk, az egy kulturális közeg. Nem tartom politikai vitának, hogy Magyarország keresztény ország-e, mert ez ténykérdés. Magyarország a keresztény közeghez tartozik, és a kereszténységnek nemcsak a latin, általunk ismert változata van jelen, hanem az ortodox is – hangsúlyozta.

Azt is kiemelte, fontos, hogy folyamatoson megújuljon a nyelvünk, amiben most nem állunk annyira jól, talán a következő ciklusban több idő lesz arra, hogy jobban összefogva hajlékonyabbá 21. századibbá tegyük nyelvünket – zárta mondandóját a miniszterelnök.

 

 

Forrás: hirado.hu | Borítókép: archív fotó, MTI/Balazs Mohai