Kisebb-nagyobb is készült tegnap, miután reggelre megfelelő mennyiségű és minőségű hó esett, s napközben sem olvadt el. Fotó: Királyhegyesi Napugár Óvoda/Facebook

Ami nem sikerült az idei első hóból, az most ment a másodikból. A királyhegyesi Napsugár Óvodában több hóembert is építettek a gyerekek. A megfelelő mennyiségű és minőségű, azaz kellően tapadó havat gyúrta, görgette az ovi apraja nagyja, hiszen a gyerekeknek a felnőttek is segítettek, hogy elkészüljön a hóember, sőt mindjárt több is, egy embernél is magasabb egy óvodás méretű és egy aprócska is.

A hóemberek, ahogy illik, kalapot, szemet, orrot és szájat is kaptak, igaz az orr nem répából, a kalap pedig nem zománcos edényből, hanem műanyag dobozból, hanem gallyból készült, ahogy a szájat és a szemet sem széndarabokból rakták ki, hanem fenyőgallyból formázták. És szintén gallyakból készült a piros sapkás hóember mindkét karja is.

A hóemberépítés a gyerekek közös élményévé vált, s nagy buzgalommal és örömmel dolgoztak is rajta. És a munkát, valamint a hóembereket és az építőit mind-mind fotón is megörökítették…

Hogy aztán a képeket, s ezen a módon az élményt is, megosszák a szülőkkel, nagyszülőkkel és persze ezen a módon a gyerekekkel, testvérekkel, rokonokkal is… Ezek a fényképek aztán később is szép emlékek maradhatnak majd mindenkinek.

A királyhegyesi Napsugár Óvoda nevelési terve egyébként tevékenység központú, azaz ilyen programokkal dolgozik az odajáró tizennyolc kisgyerek. A januárban az újév kezdetével, a megújulással foglalkoznak, s haladnak a téli öltözködés, a tél örömei felé a gyerekekkel. A foglalkozásokat rugalmasan alakítják az időjáráshoz, ahogy most és legutóbb is tették.

A gyerekek nagy-nagy örömére…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest