Ország-világ

Börtönt kér a főügyészség az Állami Egészségügyi Központ egykori főigazgatójára

A volt főigazgató, az első fokú ítélet szerint jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmad rendű vádlottat. Aki csak a pénz vette fel, de a rábízott munkát nem végezte el.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2013 őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ – jelenleg Honvédkórház – volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt.

Az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság a megismételt eljárásban hozott, 2019. április 24-én kihirdetett, elsőfokú ítéletével a három vádlottat az ellenük emelt vád alól felmentette. Az ügyész fellebbezését követően másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék 2020. október 9-én hozott ítéletével az egykori főigazgató első rendű vádlottat, valamint az egyik belgyógyászati osztály volt főorvosát, a harmad rendű vádlottat – utóbbit mint bűnsegédet – bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, amelyért a volt főigazgatót 400 napi, napi tételenként ezer forint, míg a volt főorvost 200 napi, napi tételenként ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint az első rendű vádlott, mint az egészségügyi intézmény főigazgatója, 2008 februárjában jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmad rendű vádlottat, akinek azonban a főigazgató-helyettes hatáskörébe tartozó stratégiai és tudományos fejlesztési feladatok ellátása lett volna a feladata. Ezért 2008 februárja és októbere között 2 millió forintot meghaladó, munkabér formájában juttatott díjazásban részesült, miközben a kinevezési okmányában meghatározott feladatait nem teljesítette.

Az egykori főigazgató 2007-ben egy külső vállalkozást bízott meg az egészségügyi intézmény személyi állományával kapcsolatos bér- és pótlékdíjak kifizetésének szakértői felülvizsgálatára, a gazdálkodás-fejlesztés felülvizsgálatára, holott e feladatokat az Állami Egészségügyi Központ gazdasági igazgatója, szervezeti egységei és a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi szervek gazdálkodását támogató szervezeti egységei is végre tudták volna hajtani. A külső vállalkozás a szerződésben meghatározott feladatokat maradéktalanul nem teljesítette, ennek ellenére 3 millió 600 ezer forintot jogosulatlan kifizetése iránt intézkedett az első rendű vádlott.

A másodfokú ítélet ellen az ügyész a büntetések súlyosítása végett, az egykori főigazgatóval szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, míg a volt főorvossal szemben felemelt összegű pénzbüntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést, amelyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványában fenntartott. A védők a nem jogerősen elítélt két vádlott felmentése érdekében éltek fellebbezési jogukkal, a büntetőeljárás harmadfokon folytatódik – közölte az ügyészség.