Térség Top

Nyárra teljesen megújul a kövegyi faluház

A Magyar Falu Program keretében tavaly novemberben 12 689 808 (azaz tizenkétmillió-hatszáznyolcvankilencezer-nyolcszáznyolc) forintot nyert a kövegyi önkormányzat a Faluház felújítására, valamint eszközbeszerzésre. A napokban megkezdődtek a kivitelezési munkálatok, melyek várhatóan nyár közepére befejeződnek.

Eredetileg úgy tervezték, hogy az elnyert összegből a munkálatok idén tavasszal indulnak meg, de nem vártak addig, a Faluház felújítása a napokban már meg is kezdődött, hogy a tervek szerint idén nyárra be is fejeződjék.

Ahogy azt már korábban megírtuk: az épület komplex felújításon esik át, hiszen a munkálatok érintik a faluház tetejét, de teljesen felújítják az épület belső burkolat s kicserélik a jelenlegi nyílászárókat, összesen 11 101 779, azaz tizenegymillió-százegyezer-hétszázhetvenkilenc forintot fordítva erre, 544 ezer forintból új hűtő-fűtő berendezéseket szerelnek be, azaz leváltják az eddig használt fatüzeléses kandallót, valamint 1 millió 44 ezer 29 (azaz egymillió-negyvennégyezer-huszonkilenc) forintból új bútorokat vásárolnak a Faluházba.

navigate_before
navigate_next

A mostani pályázat egyébként jól illeszkedik a falu fejlesztésébe, mely során, szintén pályázati pénzből újulhatott meg a Faluház szomszédságában álló községháza, illetve az utóbbi melletti könyvtár is még az előző esztendőben. Akkor 38 millió 950 ezer forintos európai uniós támogatás segítségével készült mindkét épület homlokzati hőszigetelése, lábazati hőszigetelése, az ablakkávák kiegészítő hőszigetelése, a padlásfödém szigetelése de kicserélték a régi nyílászárókat, azaz az ajtót és az ablakokat is.

A fejlesztés eredményeként megvalósult a fűtési rendszer egyedi tervek szerinti felújítása, elektromos fűtési rendszer használatával. A filtráció biztosítására passzív légbeeresztőket szereltek az új nyílászárókra. Egyúttal elvégezték az épületek kötelező akadálymentesítését is.

A községháza tetejét pedig – ahogy arról a közelmúltban beszámoltunk – nemrégiben a Magyar Falu Programban nyert pályázatnak köszönhetően kilencmillió-kilencszáztizenkétezer forintból kezdték felújítani, illetve vásárolta új irodabútorokat összesen kétmillió-háromszáznyolcvanhétezer forintból.

Kövegyen egyébként szintén a napokban kezdődött meg egy az orvosi rendelő teljes felújítása, erről itt írtunk.