Térség

A Highlights of Hungary jelöltjei között az óföldeáki Erődtemplom

A non-profit kezdeményezés a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket díjazza, most a nemrég felújított gyönyörű templomot is ajánlja.

Tavaly szeptember végén adták át a Lázár János kezdeményezésére felújított óföldeáki Erődtemplomot, amely nem csak a kistelepülés, hanem az ország büszkesége is. A térség országgyűlési képviselője, mint korábban beszámoltunk róla azzal is támogatta a közösséget, hogy adományával hozzájárult a padfűtés kialakításához.

A Highlights of Hungary csapata minden évben kiválaszt 55-öt az év legkiválóbb magyar teljesítményei közül nagykövetei segítségével, a 2020-as év jelöltjei közé pedig most bekerült az Erődtemplom is.

“Az óföldeáki erődtemplom a magyar Alföld egyik legjobban őrzött titka. Sokan még a térségben élők közül sem ismerik, pedig az épület igazi különlegesség. A Mátyás uralkodása idején, gótikus stílusban emelt templom egyben vizesárokkal körülvett erődítmény, amit kis hídon lehet megközelíteni és tornyából egészen Szegedig ellátni. 2020-ban tetőtől talpig megújult, így a következő generációk is megismerhetik.” – írják honlapjukon.