Ország-világ

Rács mögött marad a kábítószer-kereskedő

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően továbbra is fenntartotta a Szegedi Ítélőtábla annak a mezőtúri férfinak a letartóztatását, akit a Szolnoki Törvényszék első fokon nem jogerősen 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Az ügyben jelenleg a Szegedi Ítélőtábla folytat másodfokú eljárást. A kiszabott büntetés mértéke már önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, ezen felül a férfi büntetett előéletű, az elsőfokú ítélettel elbírált bűncselekményt röviddel a vele szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének lejárta után követte el, ezért vonatkozásában fennáll a bűnismétlés veszélye is. Erre figyelemmel az ítélőtábla a férfi letartóztatását felülvizsgálva, nem látott okot annak megszüntetésére vagy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására.

Az ítélőtábla letartóztatás tárgyában hozott végzése még nem végleges, ellene fellebbezés bejelentésére van lehetőség, amelynek elbírálására a Kúria rendelkezik hatáskörrel – közölte az ügyészség.