Bármilyen kicsik is, kellenek, hogy legyenek.

Nem tudom, ki mennyire tartja az adventi hagyományokat – nekem nagyon fontosak. A koszorú készítése közösségben és családban régóta ennek az időszaknak az elengedhetetlen kelléke, csakúgy, mint a hajnali roráték. Bevallom, kislányként nem csak a vallási vonatkozások vonzottak ilyentájt, hanem a férj- és szerencsejósló szokások is: a Borbála-ág és a fiúneveket rejtő papírlapok sorsolása sem maradhatott el. Ennek az eredményét mostanra már pontosan tudom és már nem is próbálkozom.  Csupán a Luca-búza és naptár maradt a régi szokásokból (A jövő évi termés és időjárás jóslása sokkal nyugisabb és kevésbé kockázatosabb terep.)

 Gyerekkoromban a tesómmal szorgalmasan nyitogattuk a kis ablakokat a szentestés jelenetet ábrázoló naptáron. Minden egyes naphoz volt egy kis leírás is, mikor mit tegyünk, és éppen kit ünneplünk. Ez még nem a lapuló édességes verzió volt, a kis fülecskék mögötti rajzok jelentették a lényeget. No és persze a várakozás, ami inkább türelmetlenség volt, hogy teljen már az idő és jöjjön a karácsony.

Ami azóta változott, hogy míg az öröm gyerekként magától és túláradóan jött az egészen apró dolgoktól is, felnőttként tudatosan kell rávezetnünk magunkat, hogy felfedezzük őket a napjainkban. Pedig ott vannak most is ugyanúgy, csak már elvárásokkal és viszonyításokkal telve szemléljük őket. Sokszor nyilvánvalóbbat és jobban megérdemeltebbet szeretnénk és emiatt talán észre sem vesszük az eleve adottakat: hogy baj nélkül telt el egy nap, egészségesek maradtunk, volt néhány nyugis percünk, átaludtuk az éjszakát, le tudtunk ülni a buszon, akadt egy jó ötletünk… Szóval, amiket természetesnek vélünk, de valójában nem feltétlenül azok.

És ha valami pozitívot (nem teszteredményt) is akarunk találni a 2020-as évben, akkor talán pont ezek gyakorlása lehet az. Mert előfordulhat, hogy nem jó szántunkból, hanem kínunkban, de olyan elemi erővel vágyakozunk már valami önfeledtre, derűsre és szépre, hogy képessé válunk felfedezni és értékelni azt is, amit eddig nem.

 Lehet ez most egy különleges adventi naptárunk, ami a pici örömök útján visz tovább és segít túlélni.

Most mindennél fontosabb, hogy a mesebeli aranyfonalat a kezünkben tartsuk, és úgy haladjunk.

Közben pedig őrizzük azt a hitet és reményt, ami mindannyiunk közös vágya. 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest