Időt is ajándékoznak a makói katolikus plébánia önkéntesei

Szép hagyomány a makói Szent István Király Plébánián, hogy advent harmadik vasárnapján az egyházközség önkéntesei tartós élelmiszercsomaggal segítik a rászorultakat. Az idén rekord mennyiségű felajánlás érkezett a gyűjtőakció során, amelyből negyven helyi család karácsonyát tudják szebbé tenni.

Krokodillal és színes hernyóalagúttal játszhatnak a legkisebb földeákiak
Alig fejeződött be a Földeáki Gyermekmosoly Óvoda és a bölcsőde épületei felújítása, máris újabb játékokat kaptak a két intézménybe járó gyerekek. A bölcsőde egymillió-nyolcszázezer, míg az óvoda közel kilencszázezer forintért kapott kül- és beltéri játékokat. Saját erőből sosem tudtak volna annyi új bel- és kültéri játékot vásárolni a földeáki óvoda és a bölcsőde számára, mint amennyit a két intézmény fejlesztését lehetővé tévő két nyertes pályázatnak köszönhetően tudtak. Ugyanezen pályázatok nagyobb…
Hamarosan tető alá kerülhet a földeáki sportcsarnok
A jó időnek köszönhetően hamarosan akár tető is kerülhet a 907 millió forintból épülő földeáki sportcsarnokra. A harmincnapos időjárási előrejelzés szerint január 10-ig marad a mostani hó és nagyobb fagyok nélküli tél. Folyamatosan beszámolunk a makói járás – az ivóvízjavító program után – legnagyobb, jelenleg is zajló fejlesztéséről, azaz a földeáki sportcsarnok építéséről, melyet csak követhet naprakészen, aki elballag a Gagarin utcára, illetve az iskolások, hiszen az épület a suliudvar…
Kikéri a képviselők véleményét a földeáki polgármester
Bár hatályos jogszabályok szerint saját hatáskörben hozhat döntéseket valamennyi polgármester, de Hajnal Gábor most is kikéri a helyi képviselők véleményét, a decemberi határozati javaslatokkal kapcsolatban. A tervezett ülést ugyanis nem tarthatják meg, a koronavírus miatt. A képen a testület, amikor még össze lehetett ülniük. A földeáki képviselő-testület az év elején elfogadott munkaterve szerint december 16-án tartotta volna soros nyilvános ülését, ám az a koronavírus miatti a rendkívüli veszélyhelyzet miatt elmarad…
Éveken át naponta molesztálta élettársa kislányát
A középkorú férfi élettársa  kiskorú lányát éveken át naponta szexuálisan zaklatta és egy másik kiskorú lány is több alkalommal szexuálisan zaklatott. Bár szabadulni szeretett volna, de a Szegedi Ítélőtábla nem helyezte szabadlábra. A kép illusztráció. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla fenntartotta annak a középkorú elkövetőnek a letartóztatását, akit az ügyészség a kiskorú nevelt gyermeke sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádol. A vádirat szerint a terhelt a…
Kikergette a boltos az üzletből a rablót
Néhány percen belül elfogták a szegedi rendőrök azt a 21 éves férfit, aki megpróbált kirabolni egy üzletet Újszegeden. A férfi tegnap valamivel 10 óra előtt jelent meg az üzletnél. Az utcán kiabált, ezért az eladó becsukta előtte az ajtót. Ekkor a férfi benyomta azt és bement a boltba, ahol azzal fenyegette meg az ott lévő két személyt, hogy ha nem adják át a bevételt, megöli őket. A tulajdonos kikergette a…
Csokimikulást osztogattak a rendőrök
Csongrád-Csanád megyében a kapitányságok bűnmegelőzési szakemberei az adventi ünnepek kapcsán a vagyonbiztonság, a közlekedésbiztonság és az áldozattá válás elkerülésének fontosságára hívják fel a figyelmet. A szakemberek 2020 december első heteiben számtalan helyen megjelennek és tanácsadással, szórólapokkal tájékoztatják az érdeklődőket az őket érintő bűn- és baleset megelőzési kérdésekről. Az ünnepi időszak biztonsága érdekében megelőzési tanácsokat tartalmazó szórólapokat helyeznek el intézményekben, a forgalmasabb közterületeken. Kisteleken emellett a közlekedésben résztvevő kerékpárosok ellenőrzése során,…
150 adag ebéd a város érdekében munkálkodó közfoglalkoztatottaknak

A város érdekében munkálkodó közfoglalkoztatottak kaptak meleg ételt annak a felajánlásnak köszönhetően, amellyel a Dancsi és Társa Kft. támogatta szervezetünk adománygyűjtését – számolt be róla közösségi oldalán az Angyalsóhaj Alapítvány.

Tizenkétezer felett az igazolt fertőzöttek száma Csongrád-Csanádban
12075-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma megyénkben – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. 5047 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 276 247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6784 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 79 769 fő, az aktív fertőzöttek száma 189 694. Az aktív fertőzöttek 19%-a, az elhunytak 21%-a, a gyógyultak…
Marad a szürkeség a rövid hétvégén

A Kárpát-medence keleti felének időjárását egy sekély ciklon határozza meg, mely fokozatosan távolodik térségünktől. Szombaton erősen felhős vagy borult, néhol tartósabban párás időnk lesz, de helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, így néhol rövid időre előbukkanhat a nap – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat, számolt be róla a hirado.hu.

Izer Norbert: éjfélig igényelhető még az adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban novemberre

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell, a novemberi adómentességre szóló igényt szombat éjfélig nyújthatják be a vállalkozások a szokásos járulékbevallásban – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.