Ország-világ

Hat és hétéves kislányokat erőszakolt meg a szentesi férfi

A férfi testvére 6 éves lányát az egyik elhagyott temetőbe csalta, majd ott szexuálisan bántalmazta, másik testvére 7 éves kislányunokájával pedig szülei lakásán végzett szexuális cselekményt. Letartóztatásban van, de szabadulni szeretne.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványt tett a Szegedi Törvényszék végzésének a helybenhagyására, amellyel a 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével vádolt szentesi férfi letartóztatását a vádemelést követően fenntartotta.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádirata szerint a férfi 2019-ben az egyik alkalommal a testvére 6 éves leánygyermekét, aki ekkor a felügyelete alatt állt, egy elhagyatott szentesi temetőbe csalta, majd ott őt szexuálisan bántalmazta. A férfi még ugyanabban az évben a másik testvérének a 7 éves leányunokájával a gyermek szüleinek lakásán szintén szexuális cselekményt végzett.

A Szegedi Törvényszék a férfi letartóztatását a főügyészség indítványára az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta, mivel az 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmények vonatkozásában fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye, továbbá tartani kell attól, hogy a férfi a bizonyítási eljárást a tanúkon keresztül befolyásolná, illetőleg újabb hasonló bűncselekményeket követne el. Az elsőfokú végzés ellen a férfi jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a törvényszék indokaival egyetértve a fellebbezést nem tartotta alaposnak, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt. A fellebbezésről másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.