Térség Top

A kilencvenéves Imre bácsit köszöntötték Apátfalván

Végh Imre bácsit 90-dik születésnapja alkalmából tegnap köszöntötte Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester. Imre bácsi a jeles születésnapjára az önkormányzattól egy ajándékkosarat, egy üveg bort és köszöntő levelet kapott, míg Orbán Viktor miniszterelnök emléklappal kedveskedett neki.

Apátfalván éppen olyan fontosnak tartják a szépkorúak köszöntését mint az újszülöttekét.  Ennek jegyében köszöntötte tegnap Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester Végh Imre 90 éves apátfalvi lakost. Imre bácsi a jeles születésnapjára az önkormányzattól egy ajándékkosarat, egy üveg bort és köszöntő levelet kapott, míg Orbán Viktor miniszterelnök emléklappal kedveskedett.
Végh Imre Hetényegyházán született 1930. december 1.-én. Öten voltak testvérek, az iskolát szülőfalujában végezte, majd katonaként került Magyarcsanádra. Az 1960-as évekig saját maga gazdálkodott, majd a Magyarcsanádi Úttörő TSZ-ben kapott állást. Katonaként ismerte meg a feleségét, akivel már 68 éve házasok. Egy gyermekük, két unokájuk és két dédiunokájuk született. Fia, dr. Végh Imre gyógyszerészként, felesége Ági pedig gyógyszerész asszisztensként dolgoznak az apátfalvi gyógyszertárban.

navigate_before
navigate_next

Öt évvel ezelőttig Imre bácsi a nyugdíjas éveit mezőgazdasági munkával, kertészkedéssel és szeretett lovaival töltötte.
Ha az egészsége engedné, még most is folyton tevékenykedne. Julika néni elmondta, hogy férje sosem volt beteg, világ életében jó egészségnek örvendett. Imre bácsi szerint a hosszú házasság titka a szeretet a türelem és a tolerancia. Tudnunk kell kompromisszumot kötni. Minden évszak meghozta a maga feladatát, így nem volt idő a hangos szóváltásokra.

A hosszú élet titka, hogy legyen az életben valami elérhető cél. Olyan amiért meg lehet dolgozni és munkával el lehet érni. Mindig legyen valami terv amiért érdemes előre haladni és meg is tudjuk valósítani.  Ha egy jó tanácsot adhatna az utókornak akkor az lenne, hogy legyenek toleránsak egymással.

A fia és a felesége szerint is a legfontosabb a család és az összetartás. Legyen támasza az embernek, akire mindig számíthat, hogy megtudjuk vívni a mindennapjainkat – tudtuk meg a köszöntésen résztvevő Varga Alexandrától.

Imre bácsit három esztendővel ezelőtt az alábbi verssel köszöntötte a családja:

Imre dédipapa, nyolcvanhét szép évvel,

kicsi, sovány ember, még jó egészséggel,

csak térde fájogat, de orvoshoz nem megy,

elképzeléséből ő sohasem enged.

Nincs nagy étvágya. Fiatalkorában,

állatokat nevelt és tartott kordában.

Mezőgazdaságban dolgozott ő sokat,

és a mai napig szereti a lovat!…”