Ország-világ

Várandós nőt rúgott meg

Egy közmunkást kezdett el szidalmazni egy férfi egy szóváltás miatt, majd közbelépett a közmunkás 47 éves apja felelősségre vonta a szidalmazót, majd ököllel arcon ütötte. Aztán elszabadultak az indulatok, s még egy terhes nőt is megrúgtak.

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. A vádirat szerint a vádlott fia 2020. március közepén a reggeli órákban, Gesztelyben egy élelmiszerüzlet előtti útszakaszon közmunkásként dogozott és szóváltásba keveredett egy férfival, aki trágár módon szidalmazta. A bolt elé érkező vádlott ezt meghallotta, és felháborodva felelősségre vonta a férfit, hogyan mer így beszélni a fiával, azonban ő is kapott a szidalmakból. Ekkor a vádlott megragadta a sértett férfi ruházatát és ököllel arcon ütötte, amitől a földre esett. A barátnője sietett a segítségére, őt viszont a vádlott egyszer megrúgta, majd tovább bántalmazta a sértettet. Az eseményekbe beavatkozott a helyszínre érkező vádlott nevelt fia is, aki szintén megütötte a férfit.
A barátja megverését végig néző várandós sértett nő az eseményektől rosszul lett, az utcán tartózkodó járókelők kísérték az orvosi rendelőbe.

A sértett férfi a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett el, de nem terjesztett elő magánindítványt, míg barátnője 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései miatt könnyű testi sértés tekintetében magánindítványt terjesztett elő.

Az eljárás során a vádlott nevelt fia elhalálozott, így vele szemben megszüntették a nyomozást.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.