Országos versenyen voltak eredményesek Návay-s diákok, bezárattak egy makói sörözőt egy hónapra, lecserélték a Szent István Király Templom padjait.

Különdíjjal és több megyei döntős csapattal zárta a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyt a Návay. Az iskolából három csapat is a megyei döntőbe jutott a diákversenyen, ahol a legtöbb csapatot indító iskola különdíját is elnyerték.

A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és a szabadidős létesítményekre vonatkozó intézkedések megszegése miatt eddig 476 rendőri intézkedésre került sor, hétfőn Makón egy söröző nyitva volt, vendégek ételt és italt fogyasztottak benne, a szabályszegőkkel szemben szankciót alkalmaztak, a sörözőt 31 napra bezáratták.

A Szent István Király Templom közel 120 esztendős padjait cserélték új, borovi fenyőből készült, infra padlófűtéssel ellátott padsorokra az idei esztendőben – számolt be róla közösségi oldalán a polgármester.

Hamarosan végleg befejeződik a földeáki községháza 30 milliós felújítása, mely kívülről és belülről is jól látszik. Plusz 932 ezer forintból új kaput is kapott az épület, mely többé nem lesz fehér színű és már az új stukkók is díszítik.