Szabadnapos rendőr fogta el a fémtolvajokat

A körzeti megbízott – lakossági bejelentés alapján – tetten ért három helybeli és egy balástyai lakost, akik fémlemezeket tulajdonítottak el egy környékbeli tanyáról. Lopás miatt kell felelniük. A szabadnapját töltő sándorfalvi körzeti megbízottat telefonon értesítette egy ismerőse arról, hogy a gyanúsítottak nagy mennyiségű fémhulladékot szállítanak autójukkal. A főtörzszászlós szolgálatba helyezte magát és igazoltatta a három […]

Négy szír férfi próbálkozott Kiszombornál

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A járőrök ma 14 óra 40 perckor négy határsértőt tartóztattak fel Kiszombor közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a férfiak szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A […]

Nyílt órákon is megtekinthetők az új templomi padok Makón

A térdeplők és a fémszegélyek elhelyezésével befejeződtek a makói Szent István Király templom padfelújítási munkálatai.  Az új bútorzatot már a szombat esti szentmisén használhatják a hívek. A történelmi léptékű korszerűsítés november 28-án, szombaton 10-kor és 15 órakor is megszemlélhető lesz.  A hivatalos átadó ünnepségre csak a járványügyi veszélyhelyzet megszűnése után kerül sor. Mint ismert, a […]

Tizenötmillióból újíthatják fel a pitvarosi szolgálati lakást

A nem elhanyagolható összeget sikeres pályázatával nyerte el a pitvarosi önkormányzat. Rá is költik az ingatlanra, mely még napelemtáblákat is kap. – A pályázatot a pedagógus szolgálati lakás energetikai felújítására nyújtottuk be a Magyar Falu Program kiírására – mondta érdeklődésünkre Radó Tibor. Ebből az összegből végzik el az épület teljes hőszigetelését, cserélik ki az összes […]

Életet mentett a szén-monoxid jelző Makón

Az Aradi utca egyik házában a gázbojler ontotta magából a halálos gázt. A szén-monoxid mérő jelzett, így a lakók megmenekültek. Helyesen jelzett, ezzel ismét életet mentett a szén-monoxid-érzékelő csütörtökre virradó hajnalban Makón. Az Aradi utca egyik családi házához riasztották a tűzoltókat, ahol egy nyílt égésterű vízmelegítő működött. A gázszolgáltató szakemberei a nem megfelelően működő berendezést […]

Három fenyőt is felajánlottak a maroslelei ünnepekre

Alig kezdték keresni, máris három közösségi fenyőt is felajánlottak a marosleleiek az adventi és karácsonyi ünnepre. A tavalyi adventi gyertyagyújtás. Fotó: Maroslelei Könyvtár Bárki felajánlhatta a neki már útban lévő vagy fölöslegessé vált fenyőfáját a marosleleiek közül arra a célra, hogy azt a község központjában, közösségi területen felállítsák és feldíszítsék, a majdani adventi, illetve karácsonyi […]

Idős nőt rabolt ki egy férfi – máris bíróság elé állítják

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban az őrizet 72 órája alatt bíróság elé állítja azt a férfit, aki hétfőn délután vette el erőszakkal egy idős nő táskáját. A kép illusztráció. A vádirat szerint a sértett hétfő délután 4 óra körül távozott az egyik megyebeli kisváros élelmiszerboltjából. A vádlott látta, hogy a sértett a táskáját a […]

Fél óra alatt két körözött kocsi is felbukkant Csanádpalotánál

Tizennyolc milliót ér az a két személyautó, melyeket az olasz és a német hatóságok köröztek, s ez Csanádpalotánál derült ki. Fotó: police.hu Egy román állampolgárságú férfi november 19-én néhány perccel 1 óra után akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál, az általa vezetett olasz honosságú Volkswagen Caddy-vel. Az adattári ellenőrzés alkalmával kiderült, hogy a jármű szerepel a […]

Nyolcvanöt határsértő próbálkozott szerdán

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök 85 határsértővel szemben intézkedtek tegnap. A makói járás területén Kiszombornál és Csanádpalotánál jöttek. A rendőrök november 18-án 0 óra és 24 óra között 10 esetben, összesen 70 határsértőt tartóztattak fel Szőreg, Kiszombor, Szeged, Ásotthalom és Mórahalom közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok palesztin, algériai, szír, tunéziai, valamint afgán állampolgárnak vallották magukat, […]

Jó reggelt, Makó!

Kórházi dolgozóknak vitt süteményt Farkas Éva Erzsébet, Jónás lett a neve a Galamb iskola új traktorának, csirkét osztottak Apátfalván.