Benkéné Sándor Barbarával, a József Attila Városi Könyvtár könyvtárosával a legnépszerűbb szerzőkről és kötetekről, a könyvtár elmúlt egy évéről, és arról is beszélgettünk, hogyan használták ki az online tér adta lehetőségeket az utóbbi időszakban.

Mint kiemelte, sok tekintetben egy igen különleges év az idei, nagy lendülettel, tervekkel vágtak neki az idei esztendőnek is.

– Itt az új épületben az első teljes évünket kezdtük meg, legalábbis úgy indult, hogy az lesz. Idén az „Organikus könyvtár – Harmóniában a természettel” mottó köré terveztük a rendezvényeinket, kiállításainkat, könyvtárpedagógiai foglalkozásainkat, könyvkiemeléseinket, de a veszélyhelyzet kihirdetése után minden átalakult – idézte fel Benkéné Sándor Barbara.

Rámutatott arra is, hogy olyan helyeken erősítettek, amelyek eddig csak részben kerültek kihasználásra – például a könyvtár előtti tér –, illetve az online térben is számos új tartalommal készültek, például újsággal is.  Tartalmilag is megújultak, hiszen videós könyvajánlókat is készítettek, elindították a könyvtár YouTube-csatornáját is.

A könyvtár születésnapján, az épület előtt (archív fotó)

– A márciusi hirtelen zárást követően fokozatosan nyithattunk a több hónapos bezártságból. A dokumentumok beszerzése ez idő alatt folyamatos volt, több száz új kiadványt szereztünk be, melyek csak az olvasókra vártak, így a közösségi oldalon lefoglalt kötetek azonnal gazdára találtak.  A 17 napon át tartó, könyvtár előtti kölcsönzés, majd a júniusi 16. napi újra nyitás hatalmas forgalmat eredményezett, lendületet adott a nyárra, a könyvtárlátogatóinktól csak szeretet kaptunk, ami bennünket is inspirált – vallott róla a könyvtár munkatársa.

Felidézte továbbá, hogy zárt ajtók mögött tartották meg az 1 éves születésnapjukat, amelyre Ünnepeljünk egyet! címmel egy online újságot állítottak össze.

– Számoltunk, mérlegeltünk, kikerestünk adatokat és az általunk, olvasói igények mentén kialakított rendszer eredményessége igazolódott. Egy év után számadatokkal tudtuk igazolni és kimutatni azt, hogy a könyvtár a kikapcsolódás, a szabadidős tevékenység egyik alappillére. Lehetőséget ad és választást nyújt. Az olvasó kalandozhat, kereshet és élményt kaphat – hangsúlyozta Benkéné Sándor Barbara, aki rávilágított továbbá, hogy az új épület és az új típusú gyűjteményszervezés miatt látogatóik több időt töltenek náluk.

 

Csak könnyedén! – szórakoztató, kikapcsolódáshoz kitűnő, „kuckózós” könyvek

– A leginkább forgatott gyűjteményünk 80 %-át kikölcsönözték, de ebben a gyűjteményben fordult elő az, hogy az újonnan beszerzett kötetek 98 %-a egy vagy több alkalommal is olvasójára talált. A beszerzés során folyamatosan figyelünk az olvasói kérésekre, és az újonnan megjelent, pozitív kritikával rendelkező regényekre – fogalmazott a József Attila Városi Könyvtár munkatársa, aki hozzátette továbbá, hogy utánajárnak, hogy régről kedvelt szerzők adtak-e ki újabb szerethető történetet, amely minden bizonnyal sikeres, keresett könyv lesz (például Fejős Éva, R. Kelényi Angelika, Borsa Brown – Jojo Moyes, Jodi Picoult, Nicholas Sparks).

Mint megtudtuk, továbbra is népszerűek az egzotikus világokban játszódó történetek, illetve a zárt, vallási (például amis) közösségekről írt regények – ilyen Cindy Woodsmall Ha fáj a szív című könyve.

– Ennek most érkezett meg a folytatása, de biztos, hogy az első kötetet olvasók már viszik is, hiszen jelezték, hogy szeretnék a folytatást is olvasni. Esélye sincs, hogy polcra kerüljön – tudtuk meg.

 

Izgalmak útvesztőjében – krimi, thriller az izgalmak kedvelőinek

– Steve Berry, Wilbur Smith, Jeffrey Archer, David Baldacci egy-egy új kötete mindig népszerű. Többször újra olvasós például Daniel Silva, Sidney Sheldon, vagy Lőrincz L. László – árulta el Benkéné Sándor Barbara, aki azt is elmondta, hogy a magyar szerzők közül továbbra is Réti László a legnépszerűbb, most a Megölni Telekit című legújabb könyve jár kézről-kézre.

Továbbra is népszerűek a skandináv krimik, amiknek rendelése folyamatos. Az olvasók már várják Nesbo új kötetét is.

– Idén az egyik legfelkapottabb Guillaume Musso kortárs francia szerző Hív az angyal, vagy az Írók titkos világa című írása, a témája és a nagyon jó stílusa miatt. Rita Falk süteményes krimijeit – a végén egy-egy recepttel – humoros, laza stílusa okán férfiak és hölgyek egyaránt szeretik. Újdonság és biztos, hogy folyamatosan kint lesz Ken Follett Egy új korszak hajnala, a Katedrális előzmény regénye – tudtuk meg.

 

Elképzelt világok & Majdnem felnőtteknek

– A 3. és 4. legnépszerűbb gyűjteményünk, tulajdonképpen korosztályok közötti átjáró Az Elképzelt világok (sci-fi és fantasy) és a Majdnem felnőtteknek. Érzékeltük, hogy a fiatalok szívesen kalandoznak a felnőtt olvasmányok között, az idősebbek pedig szeretik a fiatalokról szóló írásokat. Ez a két gyűjteményrész minden korosztálynak szól – mutatott rá Benkéné Sándor Barbara.

A fiatalabbakat motiválja a mozi, a filmes világ. Stephen King: Az és George R. R. Martin: Trónok harca után most a The Witcher (Vaják) sorozat a legnépszerűbb, jelenleg már a 6. résznél tartanak.

– Most került beszerzésre  A démoni kultiváció nagymestere első kötete, melyből készült filmsorozat szintén látható volt 2019-ben. Nagyon népszerűek a mangák, amelyet olvasói ajándék kapcsán kezdtünk gyarapítani – tette hozzá.

A könyvtári foglalkozásokon a fiatalok saját gyűjteményével, az ott lévő ifjúsági regényekkel, sorozatokkal (is) foglalkoznak.

– Egy-egy könyvtárpedagógiai órán könyvmolyokká válnak a majdnem felnőtteink, megismerkednek egy-egy young adult könyvvel (YA, azaz ifjúsági regény), kortárs íróval, egy-egy ifjúsági könyvsorozattal, például: Menő-könyvek, Tabu Könyvek, Kulcslyuk sorozat. Leiner Laura valamennyi kötete népszerű – közölte.

 

Benkéné Sándor Barbara a könyvtárban (archív fotó)

– A Minden korban emberül a történelmi regények, élet- és családtörténetek, valamint olvasmányos, ismeretterjesztő könyvek gyűjteménye. Az egyik legnagyobb könyvkiemelésünk népszerűségi listáját Náray Tamás Zarah kötetei vezetik – még mindig. Az idei esztendőben a nemzeti összetartozás emlékéve kapcsán a Trianonnal kapcsolatos kötetekből került beszerzésre történelmi regény (Vakulya Norbert: Trianon), de ismeretterjesztő könyv is. Ablonczy Balázs Trianon kötetét (Az ismeretlen Trianon) azonnal ki is kölcsönözték – fogalmazott Benkéné Sándor Barbara, aki arra is rámutatott, hogy a második világháborúval kapcsolatos naplók, memoárok, visszaemlékezések és a hadászattal foglalkozó írások is igen népszerűek, illetve tartalmas és értékes a Szépmíves Kiadó egy-egy kötete is.

A történelmi  regények közül pedig jelenleg többszörös előjegyzés van Philippa Gregory A füvesasszony című kötetére, a további gyűjteményeknél pedig mindig az aktuális újdonságokat szerzik be.

 

– A szépirodalmi gyűjteményünkben a kortárs irodalom kiválóságait folyamatosan szerezzük be. Dragomán György népszerűsége töretlen, az idén Grecsó Krisztián Vera kötetét keresték nagyon – tudtuk meg a könyvtár munkatársától. Mint elárulta, többszörös előjegyzés van Ulickaja A lélek testéről című kötetére, de különleges csemegének számít Csehov Meggyeskertje Spiró György újrafordításában (Cseresznyéskert). Szomorú aktualitás, hogy Carlos Ruiz Zafón idén júniusban elhunyt, így az ő regényeit is folyamatosan keresték.

– Személy szerint várom: Háy János Kik vagytok ti? Magyar irodalom történetét és a „Nem kötelező” című válogatást, amely minden korosztály számára közelebb hozhatja azokat a szerzőket és műveket, amely a magyar oktatásból kimaradnak, amelyekkel nem is találkoznak a tanulók. Különlegesen izgalmas Steigervald Krisztián Generációk harca, amely arról szól, hogy hogyan értsük meg egymást – emelte ki Benkéné Sándor Barbara, aki azt is elárulta, hogy az új könyveket elsőként a feldolgozó könyvtárosok vehetik kézbe, ez pedig izgalmas kaland, hiszen a feldolgozás során szinte maguk előtt látják, hogy melyik könyvet ki fogja keresni és örömmel forgatni először.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest