A vádirat szerint a három fiatal a leittasodott, s ezért magatehetetlen kamaszlányt egy üres épültbe cipelték, ott meztelenre vetkőztették, majd szexuálisan bántalmazták. Az ügyészség javaslatára a bíróság letartóztatta őket.

Szexuális erőszak bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt indítványozta a Veszprém Megyei Főügyészség három fiatalkorú letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint a bűncselekményt magatehetetlen állapotban lévő kiskorú ismerősük sérelmére követték el az egyik Veszprém megyei kistelepülésen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok élve a lehetőséggel, hogy a sértett édesanyja dolgozik, és ezért a kamaszlány egyedül, felügyelet nélkül van otthon, az esti órákban a lány lakásán összejöttek, s ott szeszes italt fogyasztottak. A sértett az alkoholtól magatehetetlen állapotba került.

A falubeli fiúk, akikkel a lány már korábban is barátkozott, azonban visszaéltek a helyzettel, és az ittassága miatt öntudatlan, védekezésre képtelen sértettet egy, a ház közelében lévő elhagyott épületbe vitték, ott levetkőztették, majd mindhárman szexuálisan bántalmazták.

A Veszprémi Járásbíróság az ügyész indítványával egyetértve, a két idősebb gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte, míg a legfiatalabb gyanúsított esetében elegendőnek látta a bűnügyi felügyelet alkalmazását, amely esetében azt jelenti, hogy a lakóhelyéül szolgáló ingatlant külön engedély nélkül nem hagyhatja el.

Az idősebb gyanúsítottak letartóztatásáról szóló döntéseket minden érintett tudomásul vette, így ezen két végzés véglegessé vált, míg harmadik társuk esetében az ügyész a súlyosabb kényszerintézkedés elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest