Elmar Degenhart idő előtt lemondott a Continental vezérigazgatói pozíciójáról és november végén távozik a konszern éléről. A vállalatnak gyorsan meg kell találnia az utódját, hiszen az erővákuum komoly kihívásokat jelenthet a beszállító számára. A vezérigazgató visszalépését követően az üzemi tanács a felügyelőbizottságot szólította fel, hogy lehetőségekhez mérten a leghamarabb találják meg a vezető utódját – olvasható az autopro.hu oldalon.

A koronavírus-válság és egy hatalmas csoportátalakítási program közepén maradt vezető híján a Continental Csoport, mely során több tízezer munkahely szűnhet meg. Elmar Degenhart szerződésének lejárta előtt köszönt le pozíciójáról. November végén lép vissza a vezető, mellyel közel sem tölti ki a 2024 augusztusáig tartó szerződését. Sajtóforrások szerint egészségügyi okok állhatnak a távozása mögött.

Nincs idő tétlenkedni, új vezető kell

A Continental üzemi tanácsa a vezérigazgató váratlan felmondását követően arra kérte a konszern vezetőségét, hogy mihamarabb találják meg Elmar Degenhart utódját. „Nincs idő a kísérletezésre a jelenleg zajló átalakítási program és a koronavírus-járvány mellett” – figyelmeztetett Hasan Allak, a munkavállalók képviseletének elnöke. „A felügyelőbizottságnak haladéktalanul okos és körültekintő döntést kell hoznia.” Wolfgang Reitzle a felügyelőbizottság vezetője ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül döntenek a Continental vezetőjét illetően.

„A Continentalnak olyan vezérigazgatóra van szüksége, aki jól ismeri a vállalatot és az érintettek bizalmát élvezi” – hangsúlyozta Allak. Degenharttal szemben kritikát fogalmaztak meg a munkavállalók, a szakszervezetek és a politika képviselői is, többségük nem értett egyet a tervezett megtakarításokkal, a munkahelyek megszüntetésével és a telephelyek bezárásával. Ezzel szemben a vállalat tulajdonosi köre még határozottabb elmozdulást vár el a szoftverek, az érzékelők és az e-mobilitás irányába. Az Automobilwoche forrása szerint egy lehetséges utód Nyikolaj Setzer vezető lehet.

Figyelmeztetés a rövidtávú profitoptimalizálás előtt

Degenhart több mint 11 évet töltött a vállalat élén, a november végére tervezett idő előtti visszavonulását egészségügyi okokkal magyarázta. „A munkavállalók képviselőjeként olyan felső vezetésre támaszkodunk, amely hosszú távú sikerekre törekszik, és nem a rövid távú profitoptimalizálást tartja szem előtt” – folytatta Allak. Az elnök tiszteletben tartja a korábbi vezető döntését: „Az üzemi tanács a legjobbakat kívánja a jövőben Dr. Degenhartnak, mindenekelőtt jó egészséget.”

Elmar Degenhart évekig sikeresen irányította a vállalatcsoportot. „Ezért rendkívül hálásak vagyunk.” Ennek ellenére az üzemi tanács az elmúlt időszakban jó néhány döntésével nem értett egyet, legfőképp a munkavállalók biztos kilátásait hiányolták.

 
Forrás: autopro.hu | Borítókép: illusztráció
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest