Egy hónapig lesz látható a könyvtárban a Habsburg Ottó Alapítvány vándorkiállítása, amelynek Magyarországon elsőként Makó ad otthont. A tárlatot Farkas Éva Erzsébet, Latorcai Csaba és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg nyitotta meg.

A koronavírusjárvány miatt szűk körben tartott megnyitón Farkas Éva Erzsébet kiemelte, a város számára megtiszteltetés, hogy a kiállítás első állomásának Makót választotta a Habsburg Ottó Alapítvány.

A polgármester felidézte: a város Sánta Sándor polgármestersége alatt, 1991 őszén díszpolgári címmel ismerte el azt a hatalmas munkát, melyet az Európai Parlamentben kifejtett, hogy Magyarország minél hamarabb taggá válhasson.

Habsburg Ottó többször is ellátogatott Makóra, 2000-ben a Belvárosi plébánián ünnepelte meghitt körben 88. születésnapját, ám a város és a Habsburg-ház kapcsolata a 2011-es halála után sem szakadt meg, azóta fia György is többször járt már Makón.

 

 

Latorcai Csaba a megnyitón kiemelte, amikor a kormány úgy döntött, hogy létre hívja a Habsburg Ottó Alapítványt, tisztelegni kívánt egy olyan életmű előtt, amely korszakos jelentőségű volt.

Mint fogalmazott az általa vezetett Páneurópa Mozgalom egységes Európája mindmáig azt jelenti, hogy a kontinens népei megőrzik nemzeti kulturális önazonosságukat, nem pedig a népek, kultúrák olvasztótégelyét. Ebben a tekintetben is hasonlóság van a Habsburg Ottó által képviselt Európa és a magyar kormány Európa politikája között, hangsúlyozta a közigazgatási államtitkár.

– Minden létező fórumon támogatjuk azt, hogy a kontinens népei egyesítsék erejüket a hagyományos európai értékek és életforma megvédése érdekében. Másfelől szilárd meggyőződésünk, és a tények is azt mutatják, hogy a 21. század sikeres Európájának kiindulópontja ma Közép-Európa. – emelte ki, hozzátéve, hogy ennek alapja az állami szuverenitás elve, az önazonosság iránti jogos igények támogatása, ez egymást tiszteletben tartó, szolidáris együttműködés.

A megnyitón részt vett Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, aki elmondta, Habsburg Ottó személyisége volt az a családban, akit a legjobban tisztelt, számára megtiszteltetés volt hosszú éveken keresztül a munkatársaként dolgozni.

Mint fogalmazott, Magyarországot mindennél jobban szerette, éppen ezért is jelentett neki sokat az a több mint 70 díszpolgári cím, amit az ország minden szegletében kapott élete utolsó 20 évében a településektől.

 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest