A prosztata-megbetegedések számtalan férfi életét keserítik meg. Ezek közül a prosztatarák a legsúlyosabb daganatos betegség, hiszen sokáig nem okoz tüneteket. Ne várjunk a vizsgálatokkal a panaszok megjelenéséig! – hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó – EVP és Makói Egészségfejlesztési Iroda portálunkhoz eljuttatott közleményében.

November a prosztata megbetegedések elleni mozgalom hónapja. A kezdeményezés Ausztráliából indult útjára „Movember” címmel. Célja, hogy felhívja az erősebbik nem képviselőinek figyelmét arra, hogy ne hanyagolják el saját egészségüket, figyeljenek oda a problémákra, valamint rendszeresen vegyenek részt urológus általi szűrővizsgálatokon is. 

Magyarországon 2014-2018 között a Népegészségügyi Elemzési Központ Információs Rendszer (NEKIR) adatai alapján 22.726 prosztatadaganatos megbetegedés, ezek között a Hódmezővásárhelyi járásban 137, a Makói járásban pedig 68 új eset került felismerésre. Ugyanezen 5 éves időszakban a Hódmezővásárhelyi járásban 39, a Makó járásban pedig 30 férfit veszítettünk el, e súlyos betegség következtében.

Az Egészséges Vásárhely Program keretében először 2013-2015 közötti időszakban hívtuk fel a figyelmet a férfiak prosztatadaganatos megbetegedésére. Ebben az időszakban 2.540 férfi töltötte ki a „Prosztata megbetegedések szűrése” adatlapot és történt meg ujjbegyből vett vérből a PSA (Prosztata Specifikus Antigén) szint meghatározása. A projekt időszakban 38 esetben regisztráltunk emelkedett PSA értéket, 4 rosszindulatú daganatos megbetegedés került felismerésre. A részvevők 40%-ánál pedig egyéb, általában prosztata megnagyobbodásra hívta fel a figyelmet a kockázati felmérés.

Az elmúlt 2 év kampánya során összesen 734 férfi esetében került sor személyes beszélgetésre és PSA vizsgálatra ujjbegyből, Hódmezővásárhelyen 473 fő, Makón 261 fő részvételével. A megjelentek 48%-ának fordult elő családjában valamilyen daganatos betegség, közülük 6%-nál prosztatadaganat, ők 44-en tehát fokozottan veszélyeztetettek.

A résztvevők 27%-a még soha nem járt urológusnál, 34%-a pedig két évnél régebben. Tehát a kampányban résztvevők 61%-a az előző két évben megtette az első lépéseket a korai felismeréshez. Nem negatív eredményt 61 páciensnél (8%) tapasztaltunk, az érintett férfiakat háziorvoshoz és szakrendelésre irányítottuk. A rendelkezésre álló információk alapján 2 rosszindulatú daganat került
felfedezésre e két kampány hatására.

Idén 2020. november 2. és november 30. között újra várjuk az EVP és a Makói Egészségfejlesztési Irodában PSA szűrésre azon 40 év feletti férfiakat, akik Hódmezővásárhelyen vagy Makón, valamint a két településhez tartozó járásban élnek. A szűrés rövid időt vesz igénybe, ujjbegyszúrással pár csepp vérből megállapítható a PSA szint, illetve a páciensek kitöltik az IPSS (International Prostate Symptom Score) kérdőívet, mellyel felmérjük az esetleges prosztata-megnagyobbodás tüneteit. Fontos kiemelni, hogy a PSA szűrés eredménye nem diagnosztikus értékű, nem helyettesíti a 40 év feletti férfiak körében éves rendszerességgel elvégzendő urológiai szűrővizsgálatot, csupán közelítő képet ad jelenlegi állapotukról. Részletes kivizsgálást urológus szakorvos végez.
Várjuk szűrőprogramunkba, tegyünk együtt a férfiak egészségéért, ismerjük fel időben a prosztatarákot!

 

További információ és jelentkezés:
EVP Egészségfejlesztési Iroda: +36 30/326 58 68-as vagy a +36 70/203 53 04-es telefonszámon
Makói Egészségfejlesztési Iroda: +36 70/203 53 05-ös telefonszámon

 

 

Borítókép: illusztráció

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest