A Makói Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik egy napon át zaklatták majd meg is verték a szomszédjukat.

A megalapozott gyanú szerint az egyik megyebeli faluban lakó három testvér legelőször október 24-én 10 óra körül ment át a szomszédhoz, ahová egyébként egyikük volt élettársa költözött. Az udvaron a volt élettársat fejen dobták és combon rúgták, 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva neki. Alig egy óra elteltével az udvarról átkiabálva a volt élettársat megöléssel fenyegették, majd újabb 3 óra múlva mindhárman ismét átmentek a szomszédba és azzal az ürüggyel, hogy ételt hoztak, bebocsájtást kértek. Miután a szomszéd a kaput kinyitotta, majd vissza akarta azt csukni, a kaput erőszakkal, együttes erővel benyomták, bejutva így a sértett akarata ellenére az ingatlanba. Ezután közösen a szomszédot az ajtóhoz szorították, ököllel fejen és felsőtesten ütötték, majd a nyakához kést szorították, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva neki is.

Mielőtt a gyanúsítottak az ingatlanból távoztak volna, megfenyegették az ott tartózkodókat, hogy ne merjenek feljelentést tenni, különben leszúrják és temetőbe teszik őket, valamint rájuk gyújtják a házat,

A volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette, magánlaksértés bűntette, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt indult eljárásban a járási ügyészség az eljárás meghiúsításának, továbbá a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta a három testvér letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. Mindhárom gyanúsított ugyanis többszörösen büntetett előéletű, más büntető eljárás is van ellenük folyamatban. Ezen túlmenően egyikük különös, míg másikuk különös és többszörös visszaeső.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyezően mindhárom férfi letartóztatását elrendelte. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik a szabadlábon való védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest