Október 10-én Szőregen, pénteken pedig Békésen, a II. Ünnepi Futóversenyen állt rajtvonalhoz lányával, Violával Panyor Krisztina.

Mint a sportoló portálunknak elmondta, a szőregi versenyre véletlen talált rá, hiszen eredetileg a Mátrabércre volt nevezve, de oda végül nem jutott el, ekkor akadt rá az I. Szőregi RUNösvény Terepfutó Versenyre, amelyet ráadásul egy régi kedves ismerőse szervezett, így úgy döntöttek, lányával együtt neveznek.

Panyor Krisztina elárulta, a mindössze 5,7 kilométeres, tanösvényen kijelölt versenyen egy olyan szabályt is behoztak, hogy a nevezőket egy-egy perc különbséggel indították el, így nem is látta az ellenfeleit, vagy tudta, hogy hányadik helyen áll.

 

 

A mintegy 40 női nevező közül végül a harmadik helyen zárta a versenyt, hétéves kislánya pedig a 11. helyet szerezte meg a versenyzők között.

– Nagyon jó ezt látni, nagyon örülök neki, és nagyon nagy büszkeséggel tölt el! Most még én vagyok az edzője futásban, de tényleg nagyon tehetséges, és látom a fejlődést. Ő azért tehetségesebb nálam, alkatilag is például, de ez nem baj, szerintem pár év múlva le fog előzni, de én ennek nagyon örülök, és remélem ez a lelkesedése és a kitartása megmarad. Imád futni és nagyon céltudatosan edz  – hangsúlyozta Panyor Krisztina.

Az anya-lánya páros ráadásul Szőregen nem először, és nem is utoljára állt közösen rajtvonalhoz, hiszen pénteken, az II. Ünnepi Futóversenyen, Békésen, Viola 1956 méteren a korcsoportjában (U8 Lány) első helyen végzett, 8:51-es idővel, abszolútban negyedikként, népes mezőnyben. Mint Panyor Krisztina elárulta, betegség után lábadozva ő egy kicsit elkalandozott a tereptől és a hosszabb távoktól, de 5 kilométeres távon bronzérmet szerzett végül.

 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest