Október 18-án Kecskeméten, a Hírös Agórában léptek színpadra a makói táncegyüttes tagjai, a Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen, ahonnan több arany és egy bronz minősítéssel tértek haza.

Doktor-Bagaméri Andrea portálunknak elmondta, a versenyre eredetileg tavasszal került volna sor, de elhalasztották az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület országos eseményét, amely 7 régióban 7 helyszínt foglal magába. A verseny célja, hogy fórumot teremtsen a legkiválóbb gyermek néptáncos előadóknak arra, hogy számot adhassanak eredeti néptánc ismeretükről, annak újraalkotásáról, valamint magas színvonalú egyéni előadásmódjukról, illetve segítsék az évszázadok alatt kikristályosodott magyar néptánc kincs továbbörökítését, legszebb, legértékesebb elemeinek hagyományhoz hű megőrzését.

A táncegyüttes asszisztense hozzátette: a versenyre 9-től 15 éves korig lehetett jelentkezni, melyre előzetes körülbelül 70 gyermek jelentkezett, 3 korcsoportban, de a vírushelyzet miatt végül 55-en tudtak megjelenni a régió számos településéről, táncegyütteséből. A Forgatóst 5 pár képviselte három korosztályban, a mezőny pedig nagyon erős volt.

Doktor László rámutatott, nem véletlen mennek ilyen versenyekre, hiszen számukra is cél, hogy a szakma mérje fel, hogy hol tartanak, jó irányba tartanak-e.

– Volt egy szakmai értékelés is, amire a művészeti vezetőket hívták be, ott elmondtak mindent, és nagyon örülök annak, amit a zsűri három tagja megfogalmazott, hogy a Forgatós Táncegyüttes nemcsak a táncával, a táncstílusok megtanulásával volt kiemelkedő, hanem a megjelenésünkkel is. Olyan hiteles viseletekkel jelentünk meg, hogy a zsűri is teljesen elképedt – árulta el a művészeti vezető, aki rámutatott arra is, hogy az adott viselet a gyermekre készül, így az nem más viselete, a kalocsai ruhát például Kalocsán készítették, a gyermekekre rászabva.

– Nagyon boldog vagyok, hogy ismét, most már minden évben el tudunk jutni hol a felnőttekkel, hol a gyerekekkel is országos és nagyon színvonalas versenyekre. Azt gondolom, hogy ebben ismét történelmet ír a Forgatós Táncegyüttes, mert a versenyzők között van olyan is, aki csak három éve táncol az együttesben, és három év elmúltával fel tudtam úgy készíteni, hogy oda merjük állítani a zsűri elé és ilyen eredményt hozzon haza – húzta alá Doktor László, aki hangsúlyozta: a versenyeken nemcsak a Forgatóst, hanem Makót is képviselik.

Az eredmények:

Lipták Fedóra és Szilágyi Kenese – kiemelt arany minősítés

Császár Adrienn és Szabó Luca Boglárka – arany minősítés

Horváth Boglárka és Horváth Bulcsú – arany minősítés

Kiss Csenge és Zsótér Dorka – arany minősítés

Dobsa Gabriella és Szabó Villő – bronzminősítés

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest