A tolvaj az első alkalommal a nyitott ajtón át ment be a tanyába, ahol a tulajdonos éppen aludt, s egy mobiltelefont és különböző szerszámgépeket lopott, másodjára akkor érkezett, amikor a tulajdonos dolgozni volt. Akkor két fúrógéppel és egy fűkaszával távozott.

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki mobiltelefont és különböző szerszámgépeket vitt el egy ingatlanból Mártélyon. Lopás miatt kell felelnie. A megalapozott gyanú szerint az 51 éves feltételezett elkövető  október 5-én este ment be az egyik Mártély külterületén fekvő tanya udvarára. A nyitva felejtett ajtón keresztül bejutott az ingatlanba, ahol a tulajdonos éppen aludt. A gyanúsított magához vett egy mobiltelefont, valamint egy sarokcsiszolót, ezután távozott. Másnap – mialatt a sértett a munkahelyén volt – újból megjelent a háznál, felfeszítette a bejárati ajtót, majd a helyiségekben kutatást végzett. Ezúttal két fúrógépet, illetve egy fűkaszát vitt el.

A sértett október 14-én jelentette be a lopást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit a városban elfogtak, és a rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi részletes beismerő vallomást tett, ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók az ellopott tárgyak egy részét lefoglalták, és visszaadták azokat a tulajdonosnak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest