Blog Vélemény

Saját kuckó

Fontos-e, hogy legyen?

Ha túlesünk azon a stresszen, hogy vége a nyárnak, és ezzel együtt a melegítő napsugaras időszaknak, a gyors és gondtalan öltözködésnek, a késő esti beszélgetéseknek a szabadban, akkor ismét hangulatba jöhetünk. (Kivéve azok, akik eleve ősz-fanok, mert ők alig várták, hogy hulljanak a levelek, süljön a tök, lehessen télire eltenni finomságokat, be- és kifőzni, gesztenyézni és új színekbe öltözni…) Előbb-utóbb menthetetlenül felismerhetjük, hogy nagyon sok mindent lehet szeretni ebben az évszakban is. Sőt! A ruhatárunkkal egy időben inkább négy fal közé is váltunk és újra megtanuljuk értékelni a beltéri programokat. Nem tudom, ki hogyan tapasztalja, de hirtelen mintha kicsit több időnk lenne magunkra és azokra a dolgokra, amiket szeretünk. Fénykép nézegetős, teázós, beszélgetős, régi emlékes idők jöhetnek…

Talán a belassulással van mindez összefüggésben, még ha illúzió is. Én ezt is becsülöm az őszben: az elvonulást, és a csendesebb, magányos perceket. Nem volt ez mindig így, és ennek elsősorban technikai okai voltak; a kijelentés teljesen reális és őszinte értelmezésében: nem volt gyerekszobám. Természetesen voltak saját dolgaim, részterületek, amiket bitoroltam, de önálló, magamra zárós, saját ízlés szerint kialakított kuckóm nem. Ennek sokáig nem éreztem hiányát, sőt próbáltam a jó oldalát nézni. Nem volt ez akkoriban fura, sőt szülői és nagyszülői történetekből még szerencsésnek is vélhettem ezt a fajta közösséget.

Igényem inkább kamaszkorban lett volna a szabadabb térre, időbeosztásra és magyarázkodás nélküliségre. Nyilván, ha jobban szem előtt van valaki, akkor ez nehezebben megoldható, vagyis több logisztikát igényel. A helyzetet végül a főiskola oldotta meg, vagyis a kollégiumi lét, ahol nem csak a közösségi, de az egyéni igények is jobban érvényesültek. És talán pont az előzmények miatt, de nagyon szerethetőek voltak számomra ezeknek az éveknek a hétköznapjai. A függetlenedés persze a már teljesen önálló életvitelben teljesedett ki már jó ideje és ezt nem cserélném el semmiért. És talán pont azért is értékelem kicsit túl a jelentőségét, mert sokáig ebben nem tudtam kiteljesedni. De nincs bennem rossz érzés, elégedetlenség mindazért, amire régen lehetőségem (nem) volt, mert akkor lehet, nem dolgoztam volna ki a saját világ teremtésének többféle technikáját.  Például az olvasást és az írást; mert faltam a könyveket és róttam a sorokat – a képzeletem pedig nem ismert teret, falakat, határokat.

Ezért is mindegy, mivel indulunk és pont emiatt nagyon nem közömbös, mit hozunk ki belőle.

Minden elmúlik és ezzel együtt új lehetőségek is nyílnak. Ha az őszre gondolok, akkor ez is eszembe jut.