A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője szerint kényelmetlenül érintették a városvezetést az általa benyújtott módosítások a költségvetéshez, ezért küldték ki a sajtót.

A testületi ülést értékelő élő bejelentkezésében Mucsi Tamás nehezményezte, hogy az a sportcsarnokban lett megtartva, miközben szerinte azt a 12 képviselő a rendes helyszínen is távolságtartás mellett meg tudta volna tartani.

Az ellenzéki képviselő azt is szóvá tette, hogy a testületi ülésről kiküldték a sajtót a járványra hivatkozással, erről úgy vélte, ez azért történt, mert a költségvetés módosításáról szóló napirendhez benyújtott módosító indítványai kellemetlenül érintették a városvezetést.

 

https://www.facebook.com/MucsiTamas.onkormanyzati.kepviselo/videos/3075612672548676/

 

Ezekben többek között azt szerette volna elérni, hogy a város adjon egyszeri 10 ezer forintos bérkiegészítés a közfoglalkoztatottaknak, fizessék ki az idősek utalványát kétszer 10 ezer forint értékben (ez mintegy 68 millió forint), adják vissza az önkormányzati fenntartású szociális intézmények dolgozóinak 10 ezer forintos cafeteriáját, hozzon létre az önkormányzat 15 millió forintos Digitális Alap, amiből azokat lehetne támogatni akiknek nincs megfelelő eszköze, ha újra be kell vezetni a digitális oktatást, fizessék ki a beiskolázási utalványokat, támogassák a Polgárőrség munkáját 500 ezer forinttal, valamint PCR teszteket vegyenek a közintézmények dolgozói számára.

A DK önkormányzati képviselőjének indítványaival kapcsolatosan korábban Makó polgármestere azt nyilatkozta, hogy azok elsősorban az önként vállalt juttatásokra vonatkoztak, azonban a városvezetés ezeket járványügyi helyzet bizonytalansága miatt továbbra is felfüggesztve tartja, ezért utasította el őket a testület.

(Borítóképünk archívum)