Blog Vélemény

Tökös téma

Mert szezonja van, és most még nagyobb szükség van a vidámságra.

És talán nem túlzás azt állítani, hogy mindenkinél van otthon valamelyik fajtája (már ha van kisebb-nagyobb kertje). Kinél díszít, van, aki a gazt próbálja uralni vele (általában nem jön be) és természetesen a legtöbben azért termesztik, mert szeretik. Van belőle bőven választék, szerencsére a tökfélék családja igen népes. (Jó esetben a sajátunk is, és így mindenki megtalálhatja az ízlésének és kedvének megfelelőt.) A teljesség igénye nélkül, a kiskertünkben lehet spárga-, úri-, lopó-, csillag-, pézsmatök, és Halloween-i is. Meg persze a rokoni szálakat figyelembe véve uborka, sárga- és görögdinnye, meg cukkini is. Az a jó ebben a famíliában, hogy télen és nyáron is tökölhetünk, aszerint melyik fajtájukat termesztjük, és alapvetően mire akarjuk használni.

Sokoldalú kis alapanyagunk némi pajzánságot is rejt magában: nem csak a róla való beszédben, de a formájában is rejlik némi csíntalanság. Nem szólva arról, hogy egész évben nélkülözhetetlen alapanyaga a háziasszonyoknak, bár a csúcsra leginkább szeptembertől decemberig jut (mármint a tök szezonja). Jó sütni, főzni vele, tölteni, kirántani, készíthetjük akár sósan is, a lényeg, hogy ha ügyesek vagyunk, csak elégedett arcokat láthatunk az asztal körül. De lehet díszíteni, csemegézni, barkácskodni vele, természetesen fajtájától függően, lehet belőle váza, tányér, madáretető is. És alapanyagként éppúgy használható egy átlagos menüsorhoz, mint az ínyencek receptjeihez. Nem beszélve arról, hogy a takarmányfajtából még a jószágaink is csemegézhetnek.

Bátran mondhatjuk, a tök közös élmény, hisz ki ne emlékezne vegyes érzelmekkel a menzán a konyhás néni által nagy merőkanállal tányérra mért főzelékre, amiből leginkább a fasírt fogyott, és amin örök a vita, hogy a kaporral jó vagy anélkül? Vagy a sülő tök jellegzetes, mindent beborító szagára a lakásban (ilyenkor jön jól a kinti gáztűzhely, kemence – ha van.) Mert mézzel csorgatva, kicsit feketére kapatva, nincs ennél finomabb desszert a hideg hónapokban. De ha egész évben akarunk tökös élményt, akkor a pirított magos zacskóban megtalálhatjuk (a héját meg a köztéri padok alján). Nem csak egy jó ropogtatnivaló, de hasznos egyes betegségek ellen és még állítólag afrodiziákum is – ha eleget fogyasztunk. És ott a sajtolt olaj, a sütik és az ivólé, meg a püré, életkortól és ízléstől függően.

Bármelyik oldalról nézzük, a téma tök jó. Mert a fogyasztása javítja a hangulatunkat is.

És a legviccesebb az benne, hogy sok zöldséget beszélhetünk, miközben egy gyümölcsről van szó.