Makó

A második világháborúban elesett hősökért és áldozatokért égtek a mécsesek

Csütörtök este a Csanád vezér téren tartottak megemlékezést, ahol Babucs Zoltán hadtörténész tartott beszédet, az elesett áldozatokért pedig Pálfai Zoltán plébános mondott imát.

Makó Város Önkormányzatának és a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének Makói Csoportjának megemlékezését a Makói Magán Zeneiskola Fúvószenekara –Csikota Levente karnagy vezetésével – térzenével nyitotta meg.

Babucs Zoltán beszédében kiemelte: ahhoz, hogy megérthessük, hogy mit csináltak a második világháború során nagyapáink és dédapáink, ahhoz egy kicsit vissza kell pörgetnünk az idő kerekét. A hadtörténész felidézte a „nagy háború” eseményeit, a hazánkat sújtó Trianont, az azt követő időszakot, majd a második világháború fontos és meghatározó történéseit, s annak hatásait, egészen a rendszerváltozásig.

navigate_before
navigate_next

– Aztán eljött a rendszerváltoztatás, és Istennek hála most már nemcsak otthon, a tűzhelyek mellett lehet elővenni a nagypapa, a dédpapa vagy az édesapának a második világháborús katonaképét, vagy elővenni a tábori levelezőlapokat, a meghalványult sorokat olvasgatni, hanem most már bátran, nyugodt szívvel beszélhetünk róluk, eljöhetünk a második világháborús hősi emlékműhöz, ahol méltóképpen megemlékezhetünk róluk – emelte ki beszédében Babucs Zoltán. Ezt követően többek között arra is rámutatott, hogy bár igaz, hogy a XXI. században élünk, de a lelki sebek még nem gyógyultak be, illetve hogy nagy lemaradást kell pótolni, az emlékeket be kell gyűjteni és továbbadni a következő generációnak, amely fontos a nevelésükben.

A beszédet követően az elesett áldozatokért Pálfai Zoltán plébános mondott imát, majd a megjelentek elhelyezték koszorúikat és az emlékezés virágait.