Ötödjére a dobogó tetején
Horváth Zsolt, a Duocor-Makói SVSE Sakk Szakosztályának ügyvezető elnöke ötödik alkalommal lett első helyezett FIDE sakkversenyen. 2020. szeptember 17-20. között Orosházán rendezték meg a XXXI. Id. Bacsur Imre Emlékversenyt. A négynapos, hétfordulós sakk megmérettetésen a harminc induló közül Horváth Zsolt bizonyult a legjobbnak, 5,5 pontos eredményével. A küzdelmek során a FIDE mester négy győzelmet és három döntetlent ért el. A makói egyesület ügyvezető elnöke 2010 óta már ötödszörre állhatott a…
Testületi ülést tartanak Apátfalván
Hétfőn délután 4 órakor a községi könyvtárban kezdődik az apátfalvi képviselő-testület szeptemberi ülése. A tervezett napirend szerint a testület meghallgatja a Dózsa György Általános Iskola 2019/2020-as tanévben végzett munkájáról szóló tájékoztatót, az Apátfalvi Bíbic Óvoda és Bölcsőde 2019/2020-as nevelési évben végzett munkájáról szóló beszámolót és az óvoda az idei nevelési évre vonatkozó munkatervét, majd a rendelek után meghallgatják Szekeres Ferenc polgármester jelentését a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az…
Négy kislányt köszöntöttek ma Apátfalván
Az idén már 23 kisbaba született Apátfalván. Ma a négy csöppséget köszöntött otthonában Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester, akik a kislányok szüleinek az önkormányzat ajándékát is elvitték. Még 2018-ban döntött arról a képviselő testület, hogy minden újszülött 40 ezer forint értékű készpénzes bébikötvényt kapjon. Ma négy kislányt köszöntöttek a faluvezetők a község lakói és az önkormányzat nevében. Elsőként Sápos Eszter Máriát és szüleit Vass Ildikó Annát és…
Acélbetétes bakanccsal rúgta oldalba a sértettet
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben, akik tavaly májusban egy építési törmelék elhelyezése okán vitatkoztak össze a sértettel. A vádirat szerint a sértett szegedi ingatlana melletti telket egy építési vállalkozó használta, aki erre a földterületre 2019-ben több alkalommal építési anyagot pakolt le. A sértett ezt nehezményezte és szólt is az ott dolgozó munkásoknak, de a konfliktus a vádbeli napig a kölcsönös sértegetésekben merült ki, tettlegesség…
Két határsértőre bukkantak egy török kamionban Csanádpalotánál
Egy tehergépkocsi ellenőrzése során két illegális migránst találtak a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el – közölte a rendőrség. A török honosságú járművet ma 25-én 6 óra 10 perckor közösen ellenőrizték a magyar és a román rendőrök a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a vontatmány alvázára felkapaszkodva két személy bújt meg. A férfiak marokkói állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi…
Vasárnap avatják a maroslelei református imatermet
A délelőtt 10-kor kezdődő ünnepségen Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese szolgál, köszöntőt mond Drimba Tibor polgármester, közreműködnek a maroslelei hittanos gyerekek. A Magyar Falu Programban „A helyi egyházi közösségi terek fejlesztés részeként a Egyházi épület felújítása és közösségi programok szervezése Maroslelén” című pályázat eredményeként egészen pontosan 16 millió 591 ezer 573 forintot nyert a József Attila utca 1. szám alatt található épület egy résznek felújítására a Kiszombor-Maroslelei Református…