Lázár János: vidéken új óvodákra, iskolákra, sportlétesítményekre, egészségügyi beruházásokra van szükség

A térség elmúlt tíz ének legjelentősebb oktatási beruházásának alapkövét rakták le Makón, az Almási iskola teljes megújulását az Európai Unió 1,4 milliárd forinttal, a kormány 1 milliárd forinttal támogatja.

Börtönbe küldené az ügyészség a mohó szülész-nőgyógyászt
Öt esetben kért pénz az ingyenes ellátásért a szakorvos, a főügyészség fellebbez, hogy másodfokon letöltendő börtönbüntetésre ítéljék. A vádirat lényege szerint a vádlott – egy hetvennégy éves férfi – szülész-nőgyógyász szakorvosként dolgozott egy budapesti egészségügyi intézményben. A férfi az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás keretében nyújtott szülész-nőgyógyászati beavatkozásokért 2014-2017. között öt ellátottjától pénzt kért és egyes esetekben kapott is. Előfordult, hogy az orvos a beteg által önként vagy kérésre…
Értelmi fogyatékos kislánnyal közösültek, fajtalankodtak
 Az elkövetők 2017 augusztusában azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva olyan kiskorú sértettel közösültek, illetve fajtalankodtak, akinek középsúlyos értelmi fogyatékossága miatt a szexuális akaratnyilvánítási képessége lényegében hiányzott.  Az 14, 17 és 18 éves fiatalok 3, 5,6 és 8 év börtönt kaptak. A törvényszék észak-magyarországi lakásotthonban élő fiatalkorú vádlottak és felnőtt bűntársuk büntetőügyében ítélkezett. Az elkövetők 2017 augusztusában azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva olyan kiskorú sértettel közösültek, illetve fajtalankodtak, akinek középsúlyos értelmi…
Lázár bejelentette: teniszakadémia épülhet Kecskeméten

Lázár János mint a Magyar Tenisz Szövetség elnöke a napokban több vidéki várost is felkeres, ahol a polgármesterekkel egyeztet a sportág jelenéről és jövőjéről. Szerdán Kecskeméten járt, ahol a helyi sajtónak egy rögtönzött doorstep sajtótájékoztatón elmondta: egy új teniszakadémia létrehozását szorgalmazza.

Nyárutós ízek a Glorius új étlapján
Mától új á la carte étlapot kínál a vendégeknek a Grand Hotel Glorius étterme. A napsugaras hangulatot idéző, megreformált étel- és italválasztékkal nyereményjátékra is hív a makói négycsillagos szálloda. Az ősz beköszöntével sem kell elbúcsúzniuk a legmelegebb évszak ízeitől a Grand Hotel Glorius éttermébe betérőknek. A mai naptól a szálloda az étkezni vágyókat új á la carte étlappal várja, amelyben a közkedvelt fogások mellett újdonságokat is kínálnak. – Ez a…
Kedvelik a kismamák az apátfalvi Babusgatót
Bár kéthetente kezdték, de július óta minden csütörtökön várják a kismamákat és óvodása korúnál fiatalabb gyermekeiket az apátfalvi faluház Babusgató rendezvényére. Igaz ezen a héten kedden tartották… Ez annyira népszerűvé vált, hogy a koronavírus veszélyhelyzet első tavaszi fordulója idején, bár a faluház is zárva volt, tudomásunk szerint akadt olyan édesanya, akinek csak útközben esett le, hogy fölöslegesen etette, öltöztette fel gyermekét, nincs foglalkozás. – Idén február közepén kezdődtek a Babusgató…
Rekordszámú vesztegetést fogadott el egy határrendész
A határrendész 1735 útlevelet kapott egy szerb állampolgártól, hogy az lássa el azokat beléptető bélyegzővel, útlevelenként száz euróért. A határrendész – akit tetten értek -, 1724 útlevélig jutott. Jogerősen 5 év börtönre ítélték. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet a bíróság. A megállapított tényállás szerint 2016-ban egy ismeretlen szerb állampolgár útlevelenként 100 eurót ajánlott egy magyar határrendésznek azért, hogy az okmány tulajdonosának tényleges jelenléte…
Nyolcvannégy határsértő próbálkozott kedden
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 84 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök 54 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 30 fő bejutását pedig megakadályozták. A járőrök 2020. szeptember 22-én 0 óra és 24 óra között kilenc esetben, összesen 54 határsértőt tartóztattak fel Szeged, Ásotthalom és Röszke közigazgatási területén, valamint a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok közül 16-an szír, 34-en afgán, hárman líbiai, egy férfi pedig algériai…
A Kanári-szigeteken csípték fülön a szegedi adócsalót
A Kanári-szigeteken bujkált a közel egymilliárdos költségvetési csalás miatt elítélt szegedi J. Zoltán, akit európai együttműködéssel, a helyi rendőrök segítségével fogtak el. 892 millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt szabott ki letöltendő szabadságvesztést egy szegedi bűnszervezet résztvevőire a városi bíróság 2020 márciusában. Az egyik, 8 év 6 hónapra ítélt férfi azonban a börtön elől külföldre menekült, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. J. Zoltán felkutatását a rendőrség erre…