Térség

Halálra gázolta őt bántalmazó férjét

A Szegedi Törvényszék jogos védelem miatt felmentette az erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettével vádolt nőt, aki halálra gázolta az őt bántalmazó férjét.

 A vád szerint 2017. december 27-én a késő délutáni órákban az Üllésen élő házaspár között konfliktus alakult ki, melynek során az ittas állapotban levő férj durván bántalmazta a feleségét. A nőnek sikerült kiszabadulnia, a ház előtt álló kocsiba beülnie, azzal akart elmenekülni a férfi elől. A férj azonban a kocsi elé állt, a nő őt rövid tolatással elkerülte, azonban a férfi újra az autó elé ugrott, ami után a nő a férjét elütötte, majd több méteren keresztül az autó alatt vonszolta. Amikor a kocsival megállt, az asszony telefonon kért segítséget a 112-es hívószámon, azonban mire a mentők kiérkeztek, a férje már halott volt.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a nővel szemben. A Szegedi Törvényszék a vádlottat felmentette, mert álláspontja szerint jogos védelmi helyzetben volt.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be az elsőfokú ítélettel szemben a bűnösség megállapítása és szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezést fenntartva bizonyítás felvételét indítványozta azzal, hogy az ügyre vonatkozó álláspontját a bizonyítási eljárás befejezése után terjeszti elő.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.