Vélemény

Tanévkezdés a földeken

Kirándulásra gyűjtöttek az osztályok.

Most, hogy ilyen szép napsütéses nyárutóval indult az új iskolai esztendő, többször eszembe jutott, amikor még a mezőgazdaság volt a helyszíne az első tanítási napoknak. Több tanév indult így a középsuliban és teljesen természetes volt, hogy táska helyett vödörrel indultunk otthonról; benne a szükséges eszközökkel, attól függően, hogy épp milyen munkába kellett mennünk. Nem mi döntöttünk erről, mint ahogyan a programban való részvételről sem. Mégsem emlékszem sem a diákok sem a szülők részéről negatív hangokra. (Ha most akarnánk ilyesmit szervezni, gyanítom, hogy nem lenne ennyire egyszerű dolgunk. Bár az online oktatás elővetülése többeket elfogadóbb álláspontra bírt az iskola működésével kapcsolatban.)

Úgy maradt meg bennem ez az elfoglaltság, mint ami magától értetődik és még hasznos is. Nem beszélve arról, hogy az ily módon töltött pár nap után az osztályközösségek is jobban összekovácsolódtak. Mert ugye, új oldalról is megismerhettük egymást (és a pedagógusokat is): kiderült, kinek van otthoni előképzettsége, gyakorlata a témában, vagy ki milyen ügyes, tanulékony, kitartó. Mondjuk, szerintem ezekkel foglalkoztunk a legkevesebbet, mert a kis brigádok örültek, hogy nem a padban kell ülni, hanem az élet tanított bennünket, a sokat emlegetett „majd megtudjátok” jött testközelbe és még tetszett is. Mert közben ezerféle dolgot megbeszéltünk, jókat lehetett vihogni a témákon meg azon, amit a munka vagy olykor a bénázás generált. Meg nem maradt ki persze a vödrön ebédelés, a rohadt hagymával/paprikával stb. dobálózás is, mint új élmény és még ezer poén.

Azt nem mondom, hogy a munka minőségét tekintve első osztályú volt minden, amit elvégeztünk, de sokan voltunk, így nagy területen látványosak és hatékonyak. És a legfontosabb az volt, hogy a kiszabott darabbal végezzünk. Lehet, hogy már az emlékek szépültek bennem, de mintha valamiféle versengés is lett volna az egyes csoportok között, ami ösztönzőleg hatott ránk. De az biztos, hogy pénzt kaptunk a munkáért, amit végül közös célba, az év végi kirándulásba forgattunk bele.

Volt idő, amikor ez számított hagyományos tanévkezdésnek és ennek is megvolt a maga romantikája.

Ma már ugyan nagyon távolinak tűnik, de igaz volt. Még talán jó is.