Térség Top

Összesen húszmillióval több maradt Pitvaros, Ambrózfalva és Nagyér számláján

Három település lélegezhetett fel, hiszen az idén sem Pitvarosnak, sem Nagyérnek, sem Ambrózfalvának sem Csanádalbertinek nem kell az idén külön hozzájárulnia a Csanádalberti Közös Önkormányzati Hivatal működéséhez.

– Ebben az esztendőben magasabb összeget kaptunk a közös önkormányzati hivatal fenntartására, az összeget márciusban korrigálták. Így a kapott összeg körülbelül annyival magasabb, mint amennyivel hozzá kellett volna járulnia a szomszédos településeknek és Csanádalbertinek hozzájárulniuk a közös hivatal működéséhez – mondta portálunknak Csjernyik Zoltán, Csanádalberti polgármestere, a közös önkormányzati hivatal vezetője.

A közös hivatal – tudtuk meg tőle – idei költségvetése hatvanegymillió forint, ebből a fejkvóta szerint negyvenkettő millió forintot kaptak meg támogatásként.

– Bár a hivatal dolgozóinak létszáma tizenhárom, de csak kilenc egész-negyvenhat tizedre kapunk alapnormatív támogatást. Most a kiegészítő normatívaként tizenkilencmillió- egynéhány-százezer forint érkezett a számlánkra. Ez azt jelenti, hogy a közös hivatal költségvetésén a bevételek és a kiadások egyensúlyban lesznek, azaz kiegyensúlyozzák egymást – tette hozzá Csanádalberti polgármestere, aki elmondta, hogy ha nem kapnak kiegészítő normatívát, akkor a több mint tizenkilencmillió forintot a három településnek, azaz Pitvarosnak, Ambrózfalvának és Nagyérnek kellett volna a településeiken élők lélekszáma alapján állniuk.

A három település polgármesterét a Csanádalberti polgármester már a kiegészítő normatív támogatás megérkezésekor értesítette, hogy ne is fizessenek a közös önkormányzati hivatal működéséhez hozzájárulást. Amely település addigra már küldött valamekkora összeget, az meg visszakapta azt.

A három szomszédos településnek így összesen közel húszmillió forintja marad, hogy azt hasznosan a település működtetésére, szociális és esetleg fejlesztési célokra használja majd fel.