Térség Top

Hatvanöt éve kötött házasságot Miska bácsi és Marika néni

Immár a harmadik kövegyi falunapon is a legrégebben házasságot kötött párként köszöntötték Brutyó Mihályt (88) és feleségét Beke Máriát (86). A házaspár (a képen az önkormányzat oklevelével) 1949-ben ismerkedett meg egymással, de csak 1955-ben kötöttek házasságot, melyből egy lányuk született.

– Mi Mezőhegyesen laktunk, s mivel szegények voltunk, a II. világháborút követően, 1945-ben vagy 1946-ban a földosztáskor kaptunk földet, a szüleim azon gazdálkodtak – mondta Marika néni, aki a hétvégéken Kövegyre a nagyszüleihez járt segíteni, takarítani. Tejet, túrót, tejfölt vitt nekik a saját tehenüknek köszönhetően. Egy alkalommal így a faluban ismerkedett meg – 21 éves korában – Miska bácsival. Azt mondja, hogy azelőtt nem is találkoztak.

– 1947-ben elmentem a mezőhegyesi búcsúba, ami azért maradt emlékezetes, mert bár egyházi ünnep volt, mégis el jött rá Rákosi Mátyás – villantotta fel a történelem egy elfeledett, de számára emlékezetes szeletét Marika néni.

A megismerkedés után igencsak sok idő eltelt a házasságkötésig, hiszen csak 1955. május 14-én mondták ki a boldogító igent, ugyanis Miska bácsit 1952-ben elvitték katonának, s akkoriban három hosszú esztendő volt a szolgálati idő.

– Csak egy lányunk született, nem adott több gyermeket a Jézuska – mondta Marika néni, aki hozzátette, hogy unokájuk azonban sajnos nem született, s mert a lányuk már 60 esztendős is elmúlt, így már nem is lesz gyermeke.

Az esküvői fotó. Jóban-rosszban azóta is összetartanak

– Kövegyen telepedtünk le a férjemmel, a házasságkötést követően, s bizony akkoriban még maszek élet volt. Apósomnak volt valamennyi földje, és haszonbérbe is vettünk valamennyit. Mire megalakultak a termelő szövetkezetek, már két hold saját földünk volt. 1959-ben ezzel a két holddal léptem be a kövegyi Béke Tsz-be, mert akkor muszáj volt ezt megtenni.

Miska bácsi traktorosként, míg Marika néni a növényápolóként a földeken dolgozott, vöröshagymát, gyökeret nevelt. Marika néni 1989 március 18-a óta nyugdíjas, s Miska bácsi is nyugdíjba vonult.

– Akkoriban volt az, hogy a nálam fiatalabbakat is elküldték előnyugdíjba, mert vagy ezt választhatták vagy a munkanélküliek nem könnyű sorsát. Rossz világ volt akkoriban. Most meg a pedagógus lányom lesz 62 éves és még neki is dolgoznia kell. 18 évet tanult és most lesz majd meg a negyven éves munkaviszonya – mondta Marika néni.

Kövegy legidősebb házaspárja friss nyugdíjasként még termelt hagymát, ebben a lányuk és a vejük segített, míg nyaranta másfél hónapig velük volt a lányuk. Manapság azonban már nem dolgoznak, életkoruk és egészségi állapotok miatt, Marika néni, ha nincs nagy meleg, az udvar virágoskertjét gondozza, míg Miska bácsi nagyon szereti a focit, azt nézi a tévében, s egy kicsit olvasgat is, de hamar belefárad a rossz szemével. – Két éve még volt veteményesen, de kijött a visszér a lábamon, így azzal is felhagytam – tette hozzá Marika néni.