Térség

Lázár János: Nagylakon a Trianoni békediktátum minden nap érezteti a hatását

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át hivatalosan Nagylak korábban felállított Trianon emlékművét. A térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon nehéz elmagyarázni a gyermekeinknek, még nehezebb lesz az unokáinknak, hogy a békediktátum nem csak igazságtalan volt, hanem a magyarság elpusztítását tűzte ki célul.

Az ünnepségen Nagylak polgármestere az államalapításra emlékezve elmondta Szent István hatalmas elszántsággal, alázattal szolgálta nemzetét, öntudatot, önbecsülést adott a népnek, függetlenséget és tekintélyt biztosított.

– Magyarország a Szent Korona oltalma alatt a rázúduló veszedelmek, háborúk, gazdasági válságok közepette is meg tudta őrizni hitét, tenni akarását, összetartozását. Ez ma, 1000 év távlatából is igaz, amikor láthatatlan ellenséggel kell felvennünk a harcot, megvívnunk csatáinkat. Nem szabad elfelejtenünk a múltat, hogy kik vagyunk, és honnan jöttünk, hogyan lettünk Európa közepén, megmaradni képes nemzetté. – hangsúlyozta Kolozsvári Rozália.

A megemlékezésen és a Trianon emlékmű átadásán részt vett Lázár János is, aki megbecsülését fejezte ki a nagylakiak előtt azért, hogy kitartottak az elmúlt 100 esztendőben. Mint kiemelte, Nagylak azért jó példa a trianoni békediktátumra való emlékezés kapcsán, mert itt a száz év szenvedés minden nap érezteti a hatását, hiszen azon települések egyike, amelynek a magja az országhatár másik oldalára szakadt.

 

navigate_before
navigate_next

 

A térség országgyűlési képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon nehéz elmagyarázni a gyermekeinknek, még nehezebb lesz az unokáinknak, hogy ez nem csak igazságtalan, fájó, károsító, hanem a magyarságot elpusztítani célzó békediktátum volt.

– Hogy valóban mit jelent Trianon, azt azok érzik, akik az elszakított területeken élnek ma magyarként, sokszor elnyomásban, az új létrehozott államok másodrangú polgáraként, akiknek még 100 év távlatában is el kell szenvedjék a figyelmeztetést, az irigységet, és a megszállók lelkiismeretfurdalásából következő súlyos lépéseket. – fogalmazott Lázár János az átadón.