Térség

November 8.-án választanak Csanádpalotán

Kitűzte a Helyi Választási Bizottság az időközi önkormányzati választás időpontját. A településen polgármestert és képviselőket is választanak a testület feloszlása miatt.

Ma délután került ki az önkormányzat honlapjára a részletes tájékoztató az időközi választással kapcsolatosan. E szerint annak időpontja 2020. november 8.-a (vasárnap) lesz. Csanádpalotán azért kell újra választást tartani, mert a képviselő testület többsége a feloszlás mellett döntött.

 

 

Az erről szóló szavazást először Debreczeni István próbálta megakadályozni azzal, hogy a képviselők indítványát nem volt hajlandó napirendre venni a testületi ülésen, ahonnan előtte a sajtót és a lakosokat is megpróbálták kizárni.

A Kormányhivatal azonban nem sokkal később arra figyelmeztette a polgármestert, hogy ez jogszabálysértő volt, ezután egy következő rendkívüli ülésen már akadálytalanul tudtak szavazni a feloszlásról a képviselők.