Júniusban 191 ezer ember munkáját biztosította a koronavírus-járvány sújtotta ágazatok adókedvezménye

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer foglalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

Nyaralás a nagyszülőknél
A gyermekkor legszebb emlékei maradnak. Az idei nyáron aktívan bekapcsolódhattam egy kisiskolás lány szünidei hetébe. A programok fő helyszíne és gasztronómiai bázispontja a „messzi” mama és tata otthona volt. Ahol, mondanom sem kell, a hét nap annak varázsában telt, hogy a kisunoka szép élményeket szerezzen, meg közben nagyon jól is érezze magát. És ehhez igazából nem kellett sok. A nagyvárosban, esetleg társasházban élő gyerekek számára ugyanis óriási kaland a nagy…