Térség Top

Két szobrot és egy emlékművet avattak ma Pitvaroson

A falunap/családi nap szombat délutánját előbb a művelődési háznál II. Rákóczi Ferenc, majd a katolikus templomkertben II. János Pál pápa szobrát, Túri Török Tibor alkotásait, s ezt követően a Petőfi téren a Trianon emlékművet avatták fel.

Kora délután a művelődési ház udvarán főzőverseny kezdődött, illetve exrém biciklishow volt látható, majd családi vetélkedőre várták a helybélieket.

Délután 3-tól szépen egymás után három alkotást, két szobrot és a Trianon emlékművet avatták fel.

A Rákóczi Szövetség helyi szervezete jóvoltából került Pitvarosra és avatták fel II. Rákóczi Ferenc mellszobrát a művelődési háznál. Az pozsonyvezekényi testvértelepülés polgármestere Zupkó Tamás és képviselőtársai jelenlétében megtartott avatón, külön örömnek nevezte avatóbeszédében Radó Tibor polgármester, hogy részese lehetett annak, hogy a Rákóczi szobor pitvarosra kerülhetett. Kiemelte, hogy Pitvaroson külön jelentősége van, Rákóczi Ferencnek, aki személye mindig mutatja, hogy mi magyarok összetartozunk, nekünk össze kell dolgozni és együtt kell élni a lehető legnagyobb erőben. – Megerősít bennünket abban, hogy még egy kicsit jobban dolgozzunk, hogy magyarság egyben maradjon, hogy az identitásunk örök legyen! – emelte ki Radó Tibor.

Hallgassa meg a polgármestert:

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke avatójában azt hangsúlyozta, hogy egy közösség életében kiemelkedők a példaképek.

– II. Rákóczi Ferenc egyszerre volt államférfi, szabadságharcos, hadvezér, fejedelem, s mindemellett mélyen hívő, katolikus, hazáját szerető és annak népéért, jövőjéért felelősséget vállaló főúr… Soha nem merült fel a XX. század legsötétebb éveiben, hogy nevét munkásságát száműzni kellene a tankönyvekből. A Rákóczi Szövetség több mint három évtizede az ő nevében fogott össze a kárpát-medencei magyarság megmaradásáért – emelte ki.

Hallgassa meg Csáky Csongort:

A szobrot Oláh Kálmán, a Rákóczi Szövetség pitvarosi szervezete alelnöke vette át.

navigate_before
navigate_next

A szoboravató résztvevői ezt követően a római katolikus templomkertben avatták fel Szent II. János Pál pápa mellszobrát, szintén Túri Török Tibor alkotását.

Hallgassa meg a szobor megszentelő Kasuba Róbert plébános beszédét, aki hangsúlyozta, hogy a lengyel pápa volt aki az egyházat nem csak a XXI. századba vezette át, de egy olyan közegbe is, amelyben az egyház úgy tud létezni, munkálkodni, hogy az többé-kevésbé megfeleljen a mai kor embere elvárásának is.

Radó Tibor elmondta, nagyon szép emlékhelyet alakítottak ki közösen a templomkertben, egy számára is fontos személy emlékhelyéül. Hangsúlyozta, hogy a volt pápa a legkisebb dologban is a szeretetet és a hitet kereste, s tudatosította is bennünk, hogy a legegyszerűbb dolgokban is ezeket kell keresnünk.

navigate_before
navigate_next

A résztvevők ez követően avatták és koszorúzták meg a Petőfi téren még június 4-én felállított, a megszokottól merőben eltérő Trianon emlékművet.

navigate_before
navigate_next