Hírek

Különböző táncstílusok színesítik az idei évben a VargaBalett Táncműhely táborait

A résztvevők a klasszikus baletten túl a modern színpadi tánc és a kortárs táncok világával is megismerkedhetnek vendégoktatók közreműködésével Szegeden, a Táncműhely Moszkvai körúti termében.

Varga József portálunknak elmondta: az idén kialakult helyzet miatt a szokásos nyári tánckurzust nincs módjuk megtartani a hagyományos rendben a makói Kálvin Téri Református Általános Iskolában, így Szegeden, a Táncműhely balett termében kisebb létszámban, családiasabb hangulatban folynak a kurzusok.

Az első tábor két héttel ezelőtt zajlott, melyre a 13 éven felüli növendékeket várták, ezen a héten a felső tagozatos, jövő héten pedig alsó tagozatos általános iskolás gyermekek táborára kerül sor. A Táncműhely vezetője kiemelte: a táborokat úgy építette fel, hogy különböző táncstílusokba legyen módjuk belekóstolni a növendékeknek, mely stílusok rejtelmeit Varga József művészeti vezető és meghívott táncművészek adnak át a gyermekeknek.

navigate_before
navigate_next

A meghívott vendégek között szerepel Rácz Réka táncművész, aki modern tánctechnikákat és kortárs tréninget oktat a gyermekeknek, Nemes Roland a színpadi táncokba kalauzolja el, míg Szalai Alexa Rita táncelőkészítő gimnasztikával ismerteti meg a táborozókat. Mindhárom tábori hetet átíveli a klasszikus balett, melynek technikáját Varga József oktatja a táborozóknak.

– Nagyon fontos, hogy a táborban különböző típusú tréningekkel fejlesszük a gyermekek technikai tudását, e mellett pedig koreográfiákat tanuljunk és táncoljunk, élvezzük a tánc örömét. Ugyanakkor a klasszikus balett a táncművészet legnagyobb hagyományokkal rendelkező ága, minden tánc alapja, annak minden szegletében az egyik legfontosabb plasztikai alapkövetelmény – hangsúlyozta Varga József.

A szegedi táborban több makói növendék is részt vesz. Katona Jázmin és Tóth Anna is a Maros-parti városból érkezett, hogy részt vegyenek a táborban, és mint megtudtuk, nagyon várták már, hogy újra közösségben táncolhassanak. A lányok 6 éve a Táncműhely növendékei és szívesen meséltek portálunknak arról, hogy a tánc mennyire kikapcsolja őket, illetve kedvelik a kihívásokat, például nagy sikerélmény számukra, hogy a spárgát is meg tudják csinálni.

Pöltl Luca örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy különböző táncstílusokat ismerhet meg a tábor során, illetve hogy újra részt vehet a balett órákon és a nyári szünet ellenére munka folyik, hiszen számára is nagyon hiányzott már a tánc.

Behán Frida hároméves kora óta táncol, és kiemelte: azért szereti a VargaBalettet, mert nagyon jó és összetartó a közösség.

Varga József rámutatott arra is, hogy március óta Makón és Hódmezővásárhelyen nem volt lehetőség a balett órákat megtartani, így nagy várakozással tekint a szeptemberre és a növendékeivel folytatott közös munkára. Mint megtudtuk, a Táncműhelyben a beiratkozási időpontok meghirdetésre kerültek, kollégáival nagyon várják a régi tagokat és az újonnan beiratkozó gyermekeket. Számos szakmai jellegű tervük van, mindemellett sok-sok meglepetéssel készülnek, mely reményeik szerint nemcsak a gyermekek tánctudását gyarapítja, hanem a következő tanévüket élménydúsabbá is varázsolja.