Ország-világ

Hét késszúrással ölte meg volt élettársát

Perújrafelvételt kezdeményezett annak a férfinak a védője, akit életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek, miután még 2009-ben legalább hét késszúrással megölte volt élettársát. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Szegedi Ítélőtáblának az indítvány elutasítását.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elítélt védője által előterjesztett perújítási indítvány elutasítását indítványozta annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfinak az ügyében, aki 2009 áprilisában legalább hét alkalommal szúrta meg felsőtestén a vele korábban szakító 18 éves élettársát.

A Szegedi Ítélőtábla 2011-ben meghozott határozatával jogerőre emelkedett Békés Megyei Bíróság ítéletével a terheltet előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 33 évben határozta meg.

A jogerős ítélet szerint a terhelt és a sértett 2005. és 2009. év között élettársi kapcsolatban éltek, melynek megromlását követően a sértett a nagymamájához költözött. Ezután a terhelt több alkalommal megfenyegette a sértettet és annak családját azzal, hogy megöli a sértettet, ha nem költözik vissza hozzá. Emiatt a sértett feljelentést is tett a terhelttel szemben zaklatás miatt. Ezt követően a terhelt arra kérte a testvérét, hogy segítsen neki hazavinnie a sértettet. A terhelt elhatározta, hogy amennyiben a sértett nem megy vele haza és nem vonja vissza az ellene tett feljelentését, akkor a sértettet megöli.

Ilyen előzmények után a bűncselekmény elkövetésének napján a kora hajnali órákban a terhelt és testvére bemászott a sértett nagymamája lakóházának udvarába, a fészerben elrejtőztek és megbeszélték, hogy amíg a terhelt az ölési cselekményét véghez viszi, a testvére a ház előtt fog figyelni.

Miután a déli órákban a terhelt észrevette, hogy a sértett egyedül tartózkodik a konyhában, behatolt a házba és arra kérte a sértettet, hogy menjen vele haza és vonja vissza a feljelentését. A sértett azonban erre nem volt hajlandó, segítségért kiabált, ekkor azonban a támadásba lendülő terhelt őt egy közepes nagyságú késsel több alkalommal megszúrta. A mellkasi, szívet is érő szúrások következtében a sértett elhalálozott.

A jogerős ítélettel szemben a terhelt védője nyújtott be perújítási indítványt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének megállapítása valamint enyhébb büntetés kiszabása érdekében, melyet a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – mivel abban új bizonyítékra nem hivatkoztak – nem tartott alaposnak, ezért indítványozta a Szegedi Ítélőtábla felé annak elutasítását.